Figyelem: változik a forgalmi rend Nagyatádon

Várhatóan csütörtöktől csak félpályán lehet majd haladni a Somogyi Béla utcában. Akkor kezdi az aszfaltozását a Magyar Közút Zrt. A vállalat szakemberei jelenleg a Segesd-Somogyszob közötti szakaszon dolgoznak.

Természetesen az időjárástól függően haladnak a munkálatokkal. Most a Magyar Falu Program keretében folytatják a Somogyszob és Segesd között korábban megkezdett felújítást a nagyatádi üzemmérnökség szakemberei. Annak a szakasznak a két végét korszerűsítik: a Segesd felőli oldalon mintegy 800 méterrel toldják meg, Somogyszob pedig 1100 méterrel, csaknem a falutábláig. Amint ott végeznek, Nagyatádon folytatják az útjavítást.

A Somogyi Béla utcában már felmarták az utat, várhatóan csütörtökön elkezdik az aszfaltozását. Előbb egy új kiegyenlítő réteget kap, majd egy 4 cm-es kopóréteget. A vasúti átjárótól nem egészen a benzinkútig, mintegy 800 méteres szakaszon végzik a munkákat. Ha az időjárás engedi, szerdára elkészülnek. Addig azonban a Somogyi Béla utcára nem lehet ráhajtani a környező mellékutcákból. Az arrafelé lakók néhány napig kerülő úton tudnak majd közlekedni. A Berzence irányába, ill. onnan érkező  átmenő forgalmat pedig félpályán engedik majd haladni forgalomirányítás mellett.

 

Megosztás