Karácsony, te drága! Szerző: Katona József | 2021-11-29 14:40:00 | Címkék: karÁcsony, bevásárlás, drágulás, nagyatád

Nemcsak az ajándékok, de a csokoládé és a karácsonyfa is érzékelhetően többe kerül idén, ahogy az asztalra kerülő hal vagy más étel ára is drágult: mintegy 4-25 százalékkal kell többet költenünk.

Idén várhatóan jócskán, akár 10-20 százalékkal is emelkedik a karácsonyfa ára – közölte a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete. A közlemény szerint a lucfenyő méterenként 4-5000 forintba, az ezüstfenyő 5-6000 forintba kerül majd. A nordmann jegenyefenyő  akár 20 százalékkal is drágulhat, és 7-8000 forintba is kerülhet méterenként.

Magyarországon mintegy 3 ezer hektáron termesztenek fenyőfát, főleg Vas, Zala, Somogy megyékben. Sokan vásárolnak műfenyőt, egy-egy darabot 3 ezertől a több százezer forintig minden méretben és színvonalon találunk az áruházakban vagy interneten. Ám ezeket általában 5-6 év elteltével leselejtezik, miközben legalább 20 évig kellene használni őket ahhoz, hogy ez a megoldás környezetkímélőbb alternatíva legyen.

Átlagosan 25-30 százalékkal kerül többe a hal, mint egy éve az országos halászati szervezet szerint.

- Mi nem hárítottuk át az egész alapanyagár-emelkedést a vásárlóinkra – mondta kérdésünkre Papp Zoltán, a nagyatádi halszaküzlet vezetője. – Az élő ponty kilónként 1350 forintért kapható nálunk. Ez a legnépszerűbb, mintegy 60-70 százalékban ez fogy. A szürkeharcsa filé kelendő még, annak kilója majdnem 6 ezer forint.

December első hetében nő meg általában a forgalmuk, a dömping a karácsony előtti utolsó 5-6 napon lesz. Az éves eladás harmada esik az ünnepeket megelőző időszakra.

Ugyancsak drágult a csokoládé, méghozzá minden alkotórésze, nemcsak az összetevői (cukor, kakaó stb.), hanem a csomagolóanyag és a szállítás is. A csokimikulások árai megközelítik Magyarországon az osztrák árakat, márkától függően 2,69 és 2,99 euróba (azaz kb. 900-1100 forintba) kerülnek a 100 grammos figurák – írta az euronews.com. Karácsonykor eszik Magyarországon a legtöbb csokoládét: ilyenkor körülbelül 8 millió csokimikulás és több mint 3000-3500 tonna szaloncukor fogy el – az éves édességfogyasztás csaknem 20 százaléka.

Egyébiránt nem is a gyerekek megajándékozása kerül idén többe, hiszen a játékok és a sportszerek átlagosan 2 százalékkal drágábbak a KSH októberi inflációs adatai szerint, mint egy éve – gyűjtötte össze az adatokat a hvg.hu. Ám  ha egy felnőtteknek valamilyen tartós fogyasztási cikket szeretnénk adni, ott máris 5,4 százalékos az átlagos drágulás. A lakásfelszerelés 4,3, a testápolási cikkek 4,2 százalékkal drágábbak, mint egy éve. A klasszikus ajándékok közül az iparcikkeken kívül érdemes keresni, ha olyat akarunk, aminek nem szállt az ára az egekbe: a könyvek lettek 0,6 százalékkal még olcsóbbak is, mint egy éve ilyenkor, és a ruhák is csak 0,9 százalékkal drágultak.

Fotó: Depositphotos
Fotó: Depositphotos

 

Vissza az előző oldalra