Kevesebb mint a felére zuhant a vendégforgalom

58 százalékkal esett vissza idehaza a vendégéjszakák száma tavaly. A nagyatádi szálláshelyek is megpróbálnak túlélni, ám ez egyre nehezebb. Az éttermek a kiszállítással igyekeznek ellensúlyozni a kieséseiket.

A kihalt atádi szállodákban, panziókban alig egy-két vendég lézeng. Mint ismert, jelenleg csak üzleti céllal lehet igénybe venni a szálláshelyeket. A szeptember óta meglévő beutazási korlátozások és a november közepén elrendelt veszélyhelyzet tragikus hatással volt az itteni és az egész hazai turizmusra. A kereskedelmi szálláshelyek bruttó árbevétele decemberben 93 százalékkal esett vissza az előző év utolsó hónapjához képest. A KSH friss adatai szerint a magyar vendégek visszaesése leginkább a Balaton térségét érintette.

Rövid képriportunk a nagyatádi szállásadók és éttermek jelenlegi életét mutatja be.

A Hotel Solarban legutóbb azt találták ki: házi rétes sütésével próbálkoznak.
A Hotel Solarban legutóbb azt találták ki: házi rétes sütésével próbálkoznak.
Az Aranykakas ételkiszállítója éppen az ebédet pakolja be az autóba.
Az Aranykakas ételkiszállítója éppen az ebédet pakolja be az autóba.
A Leves és Másodikból is naponta viszik haza vagy idős hozzátartozójuknak az ebédet.
A Leves és Másodikból is naponta viszik haza vagy idős hozzátartozójuknak az ebédet.
Fotók: Röhrig Dániel
Fotók: Röhrig Dániel
Megosztás