Közút: szeptemberben kezdődhet a 68-as főút Segesd-Böhönye közötti szakaszának a helyreállítása

Egy hónapja öntötte el az ár Nagyatádot és környékét, ismét megkérdeztük: mikor várható a leszakadt hidak, megrongálódott utak helyreállítása. Videóval és fotógalériával!

Július 25-én és 26-án előbb Segesdet, majd Nagyatádot és környékét öntötte el az ár. A 24 óra alatt lezúdult, három havinak megfelelő, mintegy 150 milliméter csapadék következtében a Rinya minden korábbit felülmúló mértékű vízállást mutatott, összefolyt a malom-árokkal és a Csónakázó-tóval. A környéken több halastó is kiáradt, úgyhogy úszott szinte minden, még ott is állt a víz, ahol sohasem szokott. Csak éppen a csapokból nem folyt, napokra megszűnt a város ivóvíz-ellátása.

A környéken csaknem teljesen megbénult a közlekedés. A hatalmas áradat tönkretette az utakat és a hidakat. Köztük, igencsak meglepő módon, még az öt éve átadott nagyatádi elkerülő szakaszon lévő Rinya-hidat is. A legnagyobb akadályt azonban a 68-as főút Segesd és Böhönye közötti szakaszának járhatatlanná tétele okozta. Ez elvágta a Balaton irányába való közlekedést, ami éppenséggel az egyik legnagyobb forgalmú, illetve rendkívül megnehezítette és lelassította azt a kerülő utakon.

Tovább rontotta a helyzetet, hogy a 68-as főút kezelője, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hetekig nem helyezett ki tájékoztató táblákat a terelésről. A káoszt elkerülendő, végül a segesdi önkormányzat OSB-lapokkal jelölte ki, merre lehet kerülni.

Augusztus közepén a térség egyik országgyűlési képviselője, Ander Balázs írásbeli kérdést is intézett az ügyben az illetékes tárcához. A választ közzé is tette.

Az ellenzéki képviselő hozzáfűzte: a válaszban leírtak nem egészen fedik a valóságot, a munkálatok még nem kezdődtek el, és a terelőútvonalak kitáblázása sem történt meg. Mint írta: „A kérdésben szerepelt még az is, hogy vizsgálják-e az atádi elkerülő minőségét, ami több, mint 2 milliárd forintos kivitelezési költséget jelentett akkoriban. Erre a kérdésre válasz nem érkezett, figyelmen kívül hagyták. Tehát az esetleges építési hibákat nem akarja a kormány vizsgálni!”

Újabb érdeklődésünkre a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-től az alábbi választ kaptuk tegnap.

„Az útkárok helyreállítása folyamatban van, jelenleg a 68-as főút 50 és 54-es kilométerszelvények közötti szakaszán folyik a földmű és burkolathibák javítása, emellett a 6622-es jelű összekötő úton Ötvöskónyi és Beleg között zajlanak hasonló jellegű munkák. A hidaknál történt károsodások miatt továbbra is le van zárva a 68-as főút Nagyatád elkerülő és a Segesd-Böhönye közötti szakasza. A segesdi Rinya-patak hídjának helyreállítása előreláthatóan szeptember elején megkezdődhet. A nagyatádi Rinya-patak hídjának helyreállítási munkái – tekintettel a nagyobb mértékű károsodásra és a közeli terelőút rendelkezésre állására – ezt követően kezdődhetnek meg. A terelőutak speciális jelzésrendszerét a szakemberek megtervezték, a szükséges egyedi tervezésű táblák gyártása még folyamatban van.”

A Beleg-Ötvöskónyi közötti összekötő úton valóban folynak a munkálatok videónk tanúsága szerint is. Az alapozással foglalkoznak, információink szerint még egy hónapba telik, mire az aszfaltozás elkezdődhet ott.

Segesdnél viszont továbbra is csak az önkormányzat által kihelyezett ideiglenes táblák jelzik, hogy a földút felé lehet kerülni. A Magyar Közút válaszából arra következtethetünk, hogy még heteket várhatunk, mire a terelőutakat jelző táblákat kihelyezik.

Éppen ma jelent meg egy felhívás Ander Balázs közösségi oldalán „Nem stadiont, utat akarunk!” címmel: demonstrációt szerveznek a 68-as út helyreállításáért Nagyatádon, a Hunyadi utcában pénteken 15.00 órakor.

Megosztás