Párolgó idő és aszfalt Szabáson
Lesz szabadidőpark dísztóval és okospaddal, aszfaltoznak egy utcát, tavaly felújították a főutat és a rehabilitációs részlegnek helyet adó kastélyt, de nincsenek munkahelyek, az emberek azt mondják, elmennének.
Hét közmunkás tesz-vesz az egyik kereszteződésben, közeledtünkre elhallgat a három fűnyíró, az izzadt férfiak és asszonyok leülnek a padra, vízzel frissítik magukat, nincs nyitva semmi, felelik kérdésünkre.
– Ez volt itt a kocsma, már réges-rég bezárt – mutatnak mellettük a kitört ablakok mögött ásító ürességre. – A bolt meg a dohánybolt is 10-ig volt nyitva. Mi itt eldolgozgatunk, este meg örülök, ha lepihenhetek, nem megyek én sehová – teszi hozzá az ötvenes férfi, letörülve homlokáról az izzadtságot.
Mint kiderül, összesen 19 közmunkást foglalkoztat a falu. Páran dolgoznak az óvodában és a helyi hivatalban, az önkormányzat a legnagyobb foglalkoztató. Pedig sem ovisból, sem felnőttből nincs hiány, tíz év alatt még nőtt is valamelyest a lakosságszám, most mintegy 620-an élnek Szabáson.
Az egyik udvarban felnőttek hűsölnek a fák alatt, egy férfi épp a kecskéjét vezeti pórázon. A hintaágyon a családfő ül, körülötte az unokái játszanak egy öntöttvas kádban.
– Megpróbálom eladni a házat, és beköltözöm Atádra. A lovakat még el kell adnom előtte, mert azokat nem tudom magammal vinni. De itt nincs munka. És nem is lesz. A közmunkához nem férek hozzá, mert ott megvan a létszám. Mást meg nem lehet itt csinálni.
A gyerekek közben egy rongybabát áztatnak be a koszos vízbe.
– Rájuk is kell gondolom – mutat az unokákra –, ők mit fognak csinálni itt, ha megnőnek? Semmit, mert nincs mit.
Egy kőkereszt közelében néhány munkás serénykedik, mint kiderül, éppen egy zsákutca földes útját látják el szilárd burkolattal. Akárhogy is, a faluvezetés igyekszik pályázatok útján építgetni, szépítgetni a községet.
– Most épül az út 22 millióból, aztán közösségi házzá alakítjuk az egykori református parókiát, létrehozunk egy szabadidőparkot játszótérrel, sportpályával, dísztóval, okospaddal és napelemes LED-közvilágítással, ez egy 210 millió forintos beruházás – sorolja Sári Dénes polgármester. – Tavaly felújították a falu főutcáját, köszönet érte Szászfalvi képviselő úrnak, és a volt kastély épületét is, amiben a szociális otthon van.
Ott még foglalkoztatnak néhány embert, de nincs más érdemi munkalehetőség, említi meg ő is. Azért folytatja a terveikkel: idén pályáztak a napköziotthonos óvoda régi szárnyának felújítására, és a tetejét is rendbe kellene tenni. Most zajlik éppen a felelős állattartás jegyében egy macska- és kutyaivartalanítás, erre szintén a Magyar Falu Programban nyertek pénzt.
– Hiába, no, nincs itt miből megélni – legyint a temetővel szemben lévő utcán Péter. Épp egy taligán tolja be a nyári tüzelőnek valót az udvarra. – Nézze, 65 éves vagyok, 8 éves korom óta dolgozom. 70 ezer a nyugdíjam, ebből meg lehet élni? Vezetnék én akár traktort, a fiamnak van is egy, de nem vezethetem, mert nincs jogosítványom. Tudja, mibe kerül az? Félmillió forint! Hát honnan?! Ha meg jogosítvány nélkül vezetek, megbüntet a rendőr, azt sem tudom kifizetni.
Elsorolja az egykori állami gazdaságokat, ahol dolgozott, majd újra elmondja, 70 ezer forint a nyugdíja. Aztán elköszön, betolja az udvarba a tüzelőnek valót.
