Áll a víz az atádi társasház alatt

Egy Jókai utcai társasház alatt tört el a vízvezetékcső még a múlt héten. A 8 lakást tápláló vezeték bekötése éppen a nemrég több millió forintból felújított lakás alatt van. A vízelzáró főcsap pedig a közparkoló alatt.

A lakók jelezték az Atádhírnek: napok óta ömlik a víz a Jókai utca 5/A-nél csőtörés miatt. A helyszínre érve négy embert találtunk, akik a társasház hátsó frontjának közepén tátongó gödör és az abban álló víz fölött tanakodtak. 

– Múlt hét csütörtökén hallottuk először, hogy surrog a víz valahol a csövekben – mesélte az egyik lakó. – Pénteken az egyik földszinti lakó elkezdett itt ásni, aztán már jött is föl a víz. 

Az épület házkezelője azóta már többször járt a helyszínen, elmondása szerint nehéz volt megfelelő szakembert találni. Igyekeztek előállni a legoptimálisabb megoldással. Sajnos a szakemberekkel megállapították, hogy a nyolc lakást tápláló vezeték a ház alatt tört el. A helyzetet bonyolítja, hogy a közös vízvezeték elosztása a lakásokba éppen a földszinti középső lakás alatt történik: vagyis ott bontani kell a lakáson belül.

– Most újítottuk fel tavasszal 5 millió forintért – kesergett az érintett lakó. – Ebből csak a konyhára egymilliót költöttünk, most azt kellene feltúrni, hogy ki tudják cserélni a vezetéket. Ki fogja ezt a kárt megtéríteni nekünk?

A házkezelő azt mondta: a felújított lakás biztosítójával egyeztetni fognak először, nézzék meg a mostani állapotokat, hogy érvényesíteni lehessen a jogos kárigényt. A biztosítás jellegéből adódóan az ilyen káreseményeket is fedezi. 

A korabeli építkezés logikátlanságait fokozza, hogy a társasház vízórája és a vízelzáró főcsapja is az utcafronton, egy közparkolóban van. Vagyis, amikor ott parkol egy autó, nem is lehet elzárni azt. Mint ahogy ottjártunkkor is éppen ez volt a helyzet. Addig pedig kamerával sem tudták megnézni, mi is van a ház alatt.

– Egy új bekötést kell csinálni, a régi vascső elhasználódott – összegezte a teendőket Urbán Róbert, az Atádház Kft. ügyvezetője. – Egyre több társasháznál adódnak ilyen gondok, mostanában ez teszi ki a munkánk 90 százalékát. Rengeteg kárt okoz a vascsövek korróziója és az eternit csövek elhasználódása. 35-50 évesek lettek ezek az épületek, vagyis sorban mind cserére érettek. Ehhez pedig mindenhol bontani kell, ráadásul nem olcsó mulatság ez: egy darab strang cseréje úgy 150 ezer forint körül van, és legalább 4, de akár 12 is lehet egy-egy társasházban. Ezt, persze, nehezen fogadják el a lakók.

Az Atádház Kft. a legnagyobb házkezelő a városban: 38 társasház tartozik hozzájuk. Tapasztalataik szerint a lakók többnyire minimális közös költséget fizetnek havonta. Abból pedig nem futja a jelentősebb felújítási munkálatokra.

Megosztás