Az Atádhír fotósának képei is láthatók a 41. Magyar Sajtófotó Kiállításon
A 41. Magyar Sajtófotó Kiállítás képei közt megtalálhatók az Atádhír fotósának képei is. A Van ott lenn egy másik ország című fotósorozatot már korábban mi is bemutattuk.
Április 12-én megnyílt a 41. Magyar Sajtófotó Kiállítás, ahol a legjobb, 2022-ben készült sajtófotókat díjazták.
A pályázatra ebben az évben 269 fotográfus 2443 pályaművel (köztük 1881 egyedi képpel és 562 sorozattal) nevezett, a beküldött fotók száma ezerrel haladta meg a tavalyit, összesen 6810 volt.

A zsűri tagjai voltak: Szlukovényi Tamás (elnök), a Toronto/London székhelyű Archive of Modern Conflict kurátora, a Reuters volt globális fotó főszerkesztője; Stephane Arnaud 2000 óta képszerkesztője, 2016 óta fotó főszerkesztője az AFP francia hírügynökségnek; Adrian Evans (London, Nagy-Britannia), a Panos Pictures igazgatója; Daniela Mrazkova, cseh fotográfiai szakíró, újságíró, kurátor, a World Press Photo, illetve a Pictures of the Year többszöri zsűritagja; Stiller Ákos fotóriporter, a New York Times, a National Geographic, a CNN, a Spiegel, a Stern tudósítója.

Korábban bemutattuk Röhrig Dániel pályamunkáját, amit a Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia kategóriába nevezett be. A fotók egy részét most Budapesten a 41. Magyar Sajtófotó Kiállításon is megtekintheti a közönség a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, illetve vándorkiállítás keretein belül az ország több pontján is láthatók lesznek, először Pécsett.
A kiállítás weboldalán a győztesek munkái is megtalálhatók.
