Az emberi méltóság őrzésének hivatását ünnepelték Nagyatádon

Pénteken este a kulturális központban ünnepelte a Rinyamenti Szociális Szolgáltató Központ (RSZSZK) a szociális munka napját.

A 2006 óta működő intézmény a járás 18 településen, mintegy 2 ezer emberrel van kapcsolatban, legyen az házi segítségnyújtás, az idősek gondozása, vagy számos más tevékenység. 

Ivókné Pintér Melinda, az RSZSZK igazgatója beszédében hangsúlyozta, hogy ez a nap nem csak ünnep, hanem lehetőség a megállásra. Kiemelte, hogy a szociális szakemberek nem rendszerekben vagy számokban, hanem emberekben gondolkodnak, ami a kihívásokkal teli időkben – a világjárvány, gazdasági bizonytalanság és munkaerőhiány közepette – egyre nehezebb.

Amit ti nap mint nap tesztek, az felbecsülhetetlen. Sokak szemében ez csak egy munka. De mi tudjuk, hogy ez hivatás. És nem akármilyen: az emberi méltóság őrzésének hivatása – fogalmazott.

Az igazgató beszélt az RSZSZK közösségéről is, ahol jelenleg 120 fő dolgozik, 18 településen látva el időseket, gyerekeket, családokat és elesetteket.Kiemelte, hogy a közelmúltbeli intézményi felújítások mellett a legnagyobb érték az, ha a dolgozók is érzik, hogy fontosak, és jár nekik az emberhez méltó környezet.

Ivókné Pintér Melinda, az RSZSZK igazgatója

Dr. Ludas László polgármester, a Rinyamenti Kistérségi Társulás elnöke arról beszélt, hogy az ünnepnap célja a figyelemfelhívás az ágazatra és az elismerés. Elmondta, hogy a szociális munka önfeláldozást, türelmet, kitartást és empátiát igényel, és a szakemberek naponta szembesülnek a társadalom problémáival, de legfőképpen megoldásokat kell találniuk.

Nem elég tehát a szavak szintjén beszélni a szociális munka és a szociális munkás megbecsüléséről, rangjáról. Ennek az elismerésnek tettekben is meg kell nyilvánulnia.

A polgármester rávilágított, hogy a megfelelő anyagi elismerés és a jó munkakörülmények biztosítása alapvető fontosságú a szakemberek megtartásához. Hangsúlyozta, hogy a társadalomnak és a döntéshozóknak folyamatosan azon kell dolgozniuk, hogy a szociális ágazatban dolgozók érezzék megbecsülésüket.

Dr. Ludas László Nagyatád polgármestere, a Rinyamenti Kistérségi Társulás elnöke

Szászfalvi László országgyűlési képviselő a szociális ágazatban dolgozókat hétköznapi hősöknek nevezte.

Ez talán a legnemesebb munka, amelyet ember végezhet. Önök nap mint nap mindent megtesznek az önökre bízottakért. Sokkal többről van itt szó, mint egy hatalmas nagy ellátórendszerről. Emberi kapcsolatokról, emberségről és szeretetről – mondta.

Kiemelte, hogy az intézményi keretek között végzett munka a szeretetre, őszinte odafordulásra és elfogadásra épül. A szakemberek többet adnak hozzá, mint a puszta ellátás: önmagukból adnak és reménységet adnak, ezzel az emberségből példát mutatva.

Szászfalvi László országgyűlési képviselő

A beszédek között Orsós Mária, az intézmény egyik ellátottja saját versével köszönte meg a dolgozók munkáját, majd a beszédeket követően a nyugdíjas, egykori kollégáknak adott át elismeréseket Ivókné Pintér Melinda igazgató.


A méltató szövegeket az estén elhangzottak szerint közöljük.

Goricsán Ildikó

Az érettségi megszerzése után első munkahelyként, 1988 óta dolgozott az intézményben. Az első években élelmezésvezetőként, majd gyermeke születése után már szociális gondozóként teljesített szolgálatot az idősek otthonában és a házi segítségnyújtásban. Jókedvével, humorával, pozitív hozzáállásával nem csak az ellátottak, hanem a munkatársak mindennapjait is színesebbé tette. Munkahelyéhez, munkájához való hűsége után nyugodt pihenést kívánunk számára.

Horváth Imréné

Szakács végzettségét 2007-ben szerezte meg, de csak 2021. évben került az intézményhez, ahol először hétvégenként, majd 2022 januárjától teljes munkaidőben sütött, főzött a lábodi idősek otthona lakóinak. Szeretett az idősek kedvében járni, mindig volt pár jó szava az ellátottakhoz. Vidámsága, életkedve és munkamorálja meghatározó volt a munkahelyi kis közösség számára.

Kissné Papp Gyöngyi

Az iskola elvégzése után 40 éven át erősítette a bölcsődei közösséget. Szakmai pályafutása során szakértelemmel és elkötelezettséggel gondozta és nevelte a rábízott gyermekeket. Munkáját a gyermekek iránti feltétlen szeretet, türelem és empátia jellemezte. Pozitív kisugárzása és segítőkészsége miatt nem csak a gyerekek és a szülők, hanem kollégái is nagyon szerették, amihez életvidámsága is nagy mértékben hozzájárult.

Orosz Ágnes

Orosz Ágnes az elmúlt közel 17 évben munkáját elhívatottsággal, magas színvonalon végezte. Hozzásegítette a város idős és mentális betegséggel küzdő lakosságát, hogy minél tovább élhessenek otthonukban, ott minden segítséget megkapjanak szükségleteik kielégítéséhez. Ágnest munkatársai, ellátottjai, az együttműködő partnerek is egyaránt nagyon kedvelték, személyisége, pozitív hozzáállása mindenkire hatással volt.

Makkos Miklósné

2018. május 1 napjától szociális gondozóként dolgozott a Naplemente Idősek Otthonában, ahol munkáját odafigyeléssel, lelkiismeretesen végezte. Aktív részese volt az Otthon kollégiumba, majd a Széchenyi térre való visszaköltözésének. Nem csupán munkájával, hanem segítőkészségével is hozzájárult az otthonát véglegesen elhagyó idősek életének szebbé tételében.

Végül a Nagyatádi Kötélugró Klub, a KÖZ-ért somogyszobi énekkar, illetve Decsi Csaba és Decsi Richárd adott műsort az intézmény dolgozóinak, meghívott vendégeknek.

(Fotó: Ormai Bálint)

Megosztás