December óta 53 százalékos volt a leépítés az Industrie nagyatádi telephelyén

A nagyatádi üzemből tavaly év vége óta összesen 165 alkalmazottat küldtek el, míg Marcaliból 226-ot. Összesen 43 százalékos volt a cégnél a leépítés az autóipar befékezése és a járványhelyzet miatt.

Már a múlt héten írtunk arról, hogy az Industrie-Elektrik Villamosipari Kft. további 100 főt tervez elbocsátani a korábbi leépítések után. A végső szám 120 lett: 48 alkalmazottnak mondtak fel a marcali és 72-nek a nagyatádi telephelyen. Így városunkban jelenleg 145 dolgozó maradt a decemberi 310 fős létszámból, ami összesen 53 százalékos leépítést jelent.

Nem ez volt az első válság, ami leépítésre kényszerítette a céget: a 2008-as recesszió során 1400 főről 800-ra csökkent az alkalmazottak száma.

A mostani nagyatádi elbocsátások egyenes következményei az autóipar térdre kényszerülésének. Éppen ma jelentette be a Renault, hogy 15 ezer fős leépítést fognak végrehajtani (annak ellenére, hogy 8 milliárd eurós állami mentőcsomagot kapott a cég). A Volkswagennek pedig Németországban kétharmadával csökkentek az eladásai. A győri Audi Hungaria március 23-tól több hétre leállította a termelését. Ugyanitt a Nemak Alumíniumöntöde, egy autóalkatrész-gyártó üzem, a dolgozók 20 százalékát, 180 főt tervez elbocsátani júliusig.

Az Industrie által gyártott kábelkorbácsokat az autóiparban használják, így megrendelőik is innen kerülnek ki. Most viszont panganak az eladások, megteltek a raktárak. Az Industrie egyik ügyvezetője elmondta: ők is kéthónapos raktárkészlettel rendelkeznek. A mostani létszámleépítések a jelenlegi megrendelésekhez igazodnak, de még így is kevés a munka, ezért a gyártás egyes területein csökkentett munkaidő bevezetését tervezik.

Most kialakult az a létszám, ami úgy néz ki, marad a továbbiakban. Viszont csak ma 17 alkalmazottunk maradt otthon, mert nem volt mit dolgoznia – mondta el Nyerges Ervin, az Industrie-Elektrik Villamosipari Kft. egyik ügyvezetője. – Ezért bizonyos területeken csökkentett munkaidőre fogunk átállni. Most éppen azon dolgozunk, hogy hogyan tudjuk kompenzálni a dolgozóknak a kiesett munkaidőt.

Ezzel kapcsolatban az ügyvezetőket felkereste Móring József Attila országgyűlési képviselő és Huszti Gábor, a megyei közgyűlés alelnöke.

Vázoltuk a helyzetünket, hogy sokáig fog tartani ez a válság az autóiparban, éppen ezért sok időbe fog telni, mire a megrendelések ténylegesen beindulnak, ez év vége előtt nem várható. Szerencsére vannak rá különböző források, nem csak az ismert állami finanszírozásúak, hanem megyei és önkormányzati források, amelyekkel pótolni lehetne a dolgozók kiesett bérét. Ígéretet kaptunk, hogy ebben kapunk segítséget. Ez lesz a következő hetek feladata – vázolta a helyzetet az ügyvezető.

A városban sokan rebesgették azt is, hogy a nagyatádi telephelyet végül bezárja a vezetőség. Erről is megkérdeztük az ügyvezetőt.

Nem tervezzük bezárni a nagyatádi telephelyet, fontos, hogy legyen egy stabil bázisunk, ha újra beindul az ipar. Igaz, a termelés nagy része, sajnos most megszűnt, átköltözött Marcaliba. Viszont Atádon maradt egy specifikus jellegű termelés, illetve maradnak az előkészítő munkálatok. Egyelőre így dolgozunk addig, amíg a megrendelések nem növekszenek. Ha nő, a volumennel együtt a dolgozókat is visszavesszük, fontos, hogy fel tudjuk majd venni az iramot – válaszolta az ügyvezető.

Fotó: Röhrig Dániel

Megosztás