Fecskenapon ismerkedtek az elsősök az iskolapaddal
Közösségépítő játékok, iskolai körbevezetés és Vackor, a kabalamackó: kétórás fecskenapi programmal várták az új árpádosokat, a szülők és a tanárok jelenléti oktatásra számítanak az előttünk álló tanévben.
Bár a tanév még nem kezdődött el, ma reggel már alig lehetett parkolóhelyet találni az Árpád Fejedelem Általános Iskola környékén. Közel félszáz, szeptembertől az első osztályt megkezdő kisgyereket kísértek el a szüleik az intézményben megtartott fecskenapra. Az esemény kettős célzatú: a gyerekeknek egyrészt bemutatja az iskolát, másrészt hozzájárul az osztályközösségek kiépüléséhez.
– Egy iskolában a tanulás mellett a közösségi élet a legfontosabb, ezért is örülnénk annak, ha a tanévet jelenléti oktatás keretein belül teljesíthetnék a tanulóink. Ugyanakkor felkészültünk a hibrid, illetve a távoktatás kivitelezésére is, amennyiben a helyzet szükségessé teszi. A jelenlegi előírásokkal összhangban a maszkhordás és a lázmérés nem lesz kötelező, de ezúttal is mindent elkövetünk a gyerekek és a dolgozóink egészségének megóvása érdekében: a fertőtlenítés és a megfelelő higiéniai körülmények biztosítottak – mondta Ujvári Tomor intézményvezető.
A gyermekeikkel az iskola főbejárata előtt várakozó szülők egyike is a jelenléti oktatás mellett foglalt állást, véleményét pedig más jelenlévők is osztották.
Az iskola épületébe lépve Ujvári Tomor köszöntötte az intézmény legújabb tanulóit. Beszédében közvetlenül a gyerekekhez szólt, hozzájuk igazítva pedig rövid, de a tanulmányait megkezdő fecskék számára fontos gondolatokkal készült. Az ilyenkor természetesen adódó izgalomra is kitért.
– Én bízom abban, hogy nagyon jól fogjátok érezni magatokat itt. Nem olyan nehéz az iskola, mint amilyennek most, elsőre tűnik: meg fogjátok látni, hogy játékosan haladva mindig egy kicsit többet fogtok megtanulni, és nem lesz ez annyira nehéz. Ha bármi probléma vagy kérdés merülne fel, akkor azzal nyugodtan keressétek meg a tanítónéniket, ők segítenek, illetve én is itt leszek az irodámban, hozzám is nyugodtan jöhettek.
Ezt követően a gyerekek és a szüleik tanári vezetéssel az osztálytermek felé vették az irányt. A lépcsőfordulóig kígyózó sor izgatott kis tagjai közül többen is a kísérők megerősítését keresték, mások széles mosollyal köszöntötték a korábbról már ismert társaikat: az osztályterem nyitott ajtaja előtt két bölcsődei jóbarát készült közösen az iskolai élet megkezdésére. Az ’A’ osztályba idén huszonnyolcan, a ’B’ osztályba huszonkilencen jelentkeztek. Mi főképpen az utóbbihoz tartozó „kisfecskéknek” a szárnybontogatásába tekintettünk be.
Az ajtó előtti sor egyre rövidült: a szülők távoztak a tankönyvekkel, az iskolapadokat kíváncsi gyerekek töltötték fel. A legfelső emeleti helyiség ablakán kellemesen melengető késő nyári napsütés áradt be, a hangszórókból halk gyermekdalok szóltak. A tanárnő finom szóval intette csendre a duruzsoló beszélgetéseket.
– Hogyha kicsit halkabbak leszünk, akkor hallani fogjuk, milyen szépen énekelnek – mondta a falra vetített videóra mutatva, melyben éppen kedves arcú animált figurák elevenítették meg a dalok tartalmát. Ekkor tűnt fel számomra, hogy a teremben szokatlanul sok mackó volt: plüssök, papírkivágások, még az éppen szóló dalból is ez az állat köszönt vissza. A tanárnő a tekintetével jelezte nekem, hogy most talált egy kis időt, amikor válaszolni tudna újságírói kérdésekre is. – Ahogyan azt látni lehet, mi a „macis” osztály vagyunk most, kint van az ajtón is egy mackós kép, ma minden a maciról szól és Vackorról. Kilenc és tizenegy óra között leszünk itt. Ismerkedéssel kezdjük a programot, majd lesz egy mese Vackorral. Törekszünk arra, hogy amennyire lehet, bemutassuk a gyerekeknek az iskolát: körbe fogjuk vezetni őket a tornateremtől az udvarig, különböző játékokkal pedig megpróbáljuk elősegíteni a leendő közösségi szálak épülését.
A gyerekek nem csak élményekkel, de ajándékokkal is gazdagodtak a fecskenapon: minden kis elsős macis színezővel, órarenddel és könyvjelzővel térhetett haza. Egy első padban ülő kislányt kérdeztem meg a várakozásairól, aki határozottan kijelentette, várja már az iskolát, majd kicsit elbizonytalanodva fűzte hozzá a kérdését.
– Most már tanulni is fogunk?
A kérdésére az érdemi választ már a tanárnők adták meg, akik röviddel ezt követően ismertették a gyerekekkel a mai nap programját, illetve bemutatták a számomra eddig titokzatos Vackort. Ekkor már az ajtó előtt várakoztam, hogy ne zavarjam meg a tanárnők munkáját, de hallani is bőven elég volt a kedves szavakat ahhoz, hogy mosolyt csaljon az arcomra. Bepillantva a terem ajtaján úgy láttam, a gyerekek is hasonlóan éreztek: odabent érdeklődő szempárok sokasága szegeződött a két tanítónénire. Egyikük kijött, majd a mellettem lévő polcról egy mackós bábot húzott a kezére: a barna kis figura volt Vackor, az első ’B’ osztály harmincadik tagja, aki most az ajtón bekéretőzve csatlakozott a többi fecskéhez. A tanárnők még egy kis kékszínű táskát is készítettek a mackónak kartonból.
Ahogy a gyerekek figyelmét percről percre egyre jobban megnyerte a program, munkatársam és én csendben elköszöntünk, majd távoztunk. A fecskenap elért abba a szakaszába, amiben az avatatlan felnőttek jelenléte már csak kizökkentette volna a gyerekeket a nekik megteremtett hangulatból: ez a két óra csak nekik és róluk szólt, övék volt a főszerep.
Az előttük álló tanévre vonatkozóan az intézményvezető elmondta nekünk, hogy immáron a pandémiás időszak tapasztalataival felvértezve néznek szembe az elkövetkező időszakkal: a tanárok által készített interaktív anyagokat és a szerzett tudást, melyet akkor a távoktatás kényszerhelyzete tett szükségessé, a jelenléti oktatásban is kamatoztatni tervezik.
– Szeretnénk a pandémia idején megszerzett tudást arra fordítani, hogy tovább emeljük az órák színvonalát. Nem csak az elsősök várják már a tanév kezdetét: azok a felsőbb osztályokba járó tanulóink, akikkel találkoztam a szünidőben, szintén jó érzéssel várják a szeptembert – mondta Ujvári Tomor.
