Leszakadt a Malomárok hídja

Tegnap végleg megadta magát a malomároki híd, és beszakadt a hídpálya. Már korábban észlelhető volt a szerkezeti károsodás, ezért csaknem egy hónapja lezárták. Ma délelőtt fogják elbontani a maradványait.

Ahogy arról korábban is beszámoltunk, a Henészt Zrínyi közzel összekötő földes útszakaszon felállított hidat, mely a Malomárkon biztosított átjárást, már lassan egy hónapja lezárták, mivel meghibásodott a tartószerkezete. A hídpálya több részen is megrogyott, ezért balesetveszélyessé vált a közlekedés.

A javítási-helyreállítási tervek már folyamatban voltak, tegnap viszont a gyalogjáró rész végleg megadta magát és beszakadt. Ma délelőtt bontják a híd meghibásodott elemeit, jelenleg is zajlanak a munkálatok.

Az átkelőt 2017-ben avatták fel nem sokkal a Kálvária stációk átadása előtt. Kevesen tudják, hogy a híd megépítésekor az egyik elbontott dohánybeváltó épületéből is használtak fel jó állapotban lévő fenyőgerendákat.

Az önkormányzat egy külső szakértővel évente ellenőriztette a híd állapotát, a legutóbbi ilyen felmérésre az év elején került sor – akkor a szakértő nem észlelt komolyabb statikai hibát. Ugyanakkor úgy látszik, az idő, a természet és a párás környezet megtette a hatását: a függőleges oszlopok alja rothadásnak indult, a főtartó alját pedig hangya támadta meg. Arról nem is beszélve, hogy a híd túlélte a Rinya villámáradását, akkor szó szerint leemelte az egész szerkezetet a tartótüskékről – valószínűleg ez az esemény is hozzájárult a híd struktúrájának meggyengüléséhez. Akkor a Monok-Tető Kft., az eredeti építő, még helyre tudta állítani a hidat. Az ügyvezető, Monok László szerint a helyreállítás során érdemes lenne vörös fenyőt alkalmazni, mivel az a magasabb gyantatartalma miatt jobban ellenáll a nedvesebb környezetnek.

A félrecsúszott híd 2021-ben
A félrecsúszott híd 2021-ben

A városban elterjedt az a hír is, hogy sokszor nem volt a híd rendeltetésszerűen használva, állítólag crossmotorral, quaddal, lovakkal is közlekedtek rajta – ám ezt az információt nem tudtuk ellenőrizni. Ha azonban igaz, akkor ez jelentősen hozzájárulhatott a híd meggyengüléséhez, hiszen a híd teherbírása nem erre volt tervezve.

Az önkormányzat jelenleg is azon dolgozik, hogy elkezdődjön a híd helyreállítása, már árajánlatokat is kértek. Felmerült az alsó tartószerkezetek acélra való kicserélésének lehetősége is, de ennek még nem tudják a pontos költségvonzatát. Ugyanezt a hidat szeretnék visszaállítani, ugyanezzel a struktáraval – mondta el Svégel Gábor, az önkormányzat Műszaki és Vagyongazdálkodási Irodájának vezetője.

Megosztás