Nagyatád nagyböjtje 1992-2022.

Megint háború dúl a szomszédunkban, akár 30 éve. Ismét megtört menekültek lepik el az utakat. Megint kaptunk egy esélyt, hogy irgalmasságunkkal reményt adjunk egy irgalmatlan világban.

Hamvazószerda van. A húsvétig tartó nagyböjt kezdőnapja. A hagyomány szerint kezdődik a bűnbánat és az önmegtagadás időszaka. A homlokunkra a hamuval rajzolt kereszt az elmúlásra emlékeztet: porból lettünk, és porrá leszünk.

Mint pernye vagyunk a szélben. Ami utánunk marad, az kizárólag a másokra gyakorolt hatásunk. Emléke az együttérzésünknek, amikor őt fájdalom töltötte el; a segítségünknek, amikor ő nem boldogult egyedül; a felénk nyújtott kéz elfogadásának, a tekintetünknek, amit nem fordítottunk el az övét megpillantva. A mindennapi kenyerünk vagy a hajlékunk megosztásának a példája.

Mindig és mindenhol ott vannak körülöttünk, akiknek a lelkét fölemelhetjük: az ágyunk túloldalán, a másik szobában, a szomszédban, az iskolában vagy a munkahelyünkön.

És most még tízezrével menekülnek is hozzánk. Nagyatád megélte már ezt, ráadásul sokkal közvetlenebbül. Nemrég volt éppen a 30. évfordulója annak, hogy Európa szívévé vált a városunk: embertársaink ezreinek nyújtott menedéket. Senki ne gondolja, hogy az irgalom kiveszett belőlünk: pár nap alatt 100 ezer fősre duzzadt az a magyar Facebook-csoport, amelyet azért hoztak létre magánszemélyek, hogy segítsenek a háború sújtotta Ukrajnából menekülőknek. Már több mint tízezer menekültet fogadtak be így.

Újra nagyböjt van. Megint egy szomszédháború árnyékában. Újfent készülhetünk a Megváltó áldozatára és föltámadására. Újra megcselekedhetjük a saját áldozatunkat, hogy föltámasszuk magunkban az egyetlent, ami nem mulandó.

Soha jobb alkalom, hogy elkezdjünk másokért élni, és fölragyogjon a szívünk.

 

Megosztás