Repülők zúgnak Nagyatád fölött

Egy szénhidrogén-kutatással foglalkozó cég végez méréseket repülőgépről, de ők majd csak néhány nap múlva kezdik el. Megkérdeztük a Magyar Honvédséget is, tudnak-e azokról a gépekről, amelyek délelőtt a környéken zúgtak.

A Honvédelmi Minisztérium sajtóügyeletén azt válaszolták, küldjük el írásban a kérdéseinket. Így tettünk, ha érkezik válasz, közöljük.

Ugyanakkor már két hete kaptunk egy levelet a Vermilion Hungary Kadarkút Koncessziós Kft-től, amelyben arról tájékoztatnak, hogy hamarosan megkezdik repülőgépes méréseiket a környéken.

Még nem kezdtük el ott a geológiai és földtani kutatásunkat, egy utolsó engedélyre várunk a honvédségtől, várhatóan néhány nap múlva indulnak a munkálatok – válaszolta kérdésünkre Tiszavári Sándor felelős műszaki vezető. – Szénhidrogén-kutatást fogunk végezni az energiaügyi miniszterrel kötött koncessziós szerződésünknek megfelelően, ennek az egyik eleme a levegőből végzett mérések. Mi semmilyen jelet nem bocsátunk ki, a műszereink a földfeszín alatti kőzetek tömegvonzásának a változásait mérik, a kevésbé nehéz üledékes kőzetek előfordulását keressük, amik szénhidrogének keletkezésére lehetőséget adnak.

A Vermilion itteni szénhidrogén-kutatási területének nagyjából a földrajzi középpontja Kadarkút, és az kiterjed Dél-Somogy nagy részére. A mérések során az érintett települések felett egy kétmotoros repülőgép naponta többször is át fog repülni átlagosan 400 méteres magasságban (szántóföldek fölött alacsonyabban, lakott területek fölött magasabban). Ez átmeneti zajjal jár, de a motorzúgáson kívül más zavaró hatással nem kell számolni – írta levelében a cég.

Az érintett települések listáját megtalálják előző cikkünkben.

Megosztás