Újra olvasható a Nagyatádi Hírlap – már egy évszázada is ugyanaz volt az atádiak panasza

Különleges kincsek váltak elérhetővé a városi múzeum honlapján: a múlt évszázad elején nyomtatott nagyatádi sajtótermékek digitalizált másolatai között lehet böngészni, akár keresőszavak használatával is.  

A Nagyatádi Városi Múzeum munkatársainak jóvoltából a múlt héten újra elérhetővé váltak az egykori nagyatádi sajtóanyagok mikrofilmeken fennmaradt példányai – digitalizált formában. Ezeket a Somogy Megyei Levéltár bocsátotta a múzeum rendelkezésére. Pár évvel ezelőtt egyszer már a művelődési ház korábbi weblapján megtalálhatók voltak ezek az archív dokumentumok, ám a honlap azóta elavulttá vált, és az egykori sajtóanyagok elérhetősége is megszűnt. A mostani digitalizált verzió nagy előnye, hogy keresőszavak segítségével böngészhetünk a régi újságcikkek között.

Egész pontosan két nagyatádi hetilap fennmaradt másolatait őrizték meg a tekercseken: az 1906 és 1910 között kiadott, dr. Neubauer Ferenc ügyvéd által indított Nagyatádi Hírlapot, és az 1911 és 1914 között futó Nagyatád című közlönyt, melynek megszüntetését valószínűleg az első világháborús készülődések alatt hozott cenzúrarendeletek okozták. Mindkét sajtótermék történetéről részletesen olvashatunk Nagyatád Monográfiájában a „Fejezetek Nagyatád sajtótörténetéből 1900-1914” fejezetben.

Érdekességként kiemeltünk néhány érdekes részletet a Nagyatádi Hírlap legelső, és a Nagyatád hetilap néhány utolsó számából.

A hírlap 1906. november 1-én megjelent első számának vezércikke a „Bontsuk ki a lobogót!” címet kapta. A szerző hosszasan taglalja, hogy miért van szükség a helyi sajtóra, a vidéki területen élők összefogására.

„A főváros középületeire milliókat fizetnek ki az állampénztárból, a fővárosi kereskedelem és ipar tele marokkal szórt állami kedvezményekkel és állami segitséggel oly hatalommá nőtt, amelylyel a vidéki kereskedő és ipar versenyezni egyáltalán nem képes. A székváros után ki kell elégiteni a vidéki nagy városokat. Ezek árgus szemekkel őrködnek a nagy ur konyhája fölött, s a maradékokon az erősebb elve alapján megosztozkodnak. Hát mi falusiak hol maradunk, mihozzánk már nem ér el a hatalom jóltevő keze, mire ránk kerülne a sor addig az államnak minden segély forrása kiapad, mi arra vagyunk kárhoztatva, hogy a világtól elzárva csendes megadással viseljük sorsunkat. A vidék napról napra jobban érzi a szerencsétlen központosító politika sulyát, a fejlődés a haladás minden eszközétől meglevén fosztva, nem tudja szolgálni az a czélt, amelyre mint a nemzet egyik alkotó eleme hivatva van.”

Sajnos, úgy tűnik, a vidéken élők problémái az elmúlt 115 év alatt sem változtak. Ha ezt tudta volna akkor a szerző… Érdekességként megemlítendő, hogy ugyanebben a számban olvashatunk arról, hogy megalakult a nagyatádi artézi fürdő részvénytársaság. A cikkben leírják, hogy dr. Szaplonczay Manó vármegyei tiszti főorvos kiemelte a fürdő gyógyjelentőségét.

Másik érdekességként pedig a Nagyatád közlöny 1914. július 5-én megjelent vezércikkéből idézünk, mely nem sokkal a szarajevói merénylet után íródott „Gyászban Magyarország” címmel. A szerző nemzeti tragédiaként számol be a trónörökös haláláról.

„A gonosz merénylet, amelynek Ferenc Ferdinánd trónörökös és ragyogó lelkű és ábrázatu Hohenberg Zsófia hercegnő áldozatul esett, nemcsak rettenetességénél fogva döbbent meg bennünket, hanem ritka különlegességénél fogva is. Oda áll a nyilt utca során a főhercegi pár robogó autója elé egy kis diák, egy gimnazista suhanc-kölyök, akinek talán még tegnap labdakötő volt a kezében és oktalan, éretlen fellobbanásában nagyobb iszonyatot cselekszik, markánsabban lök egyet a világ történelem kerekén, mint pusztitó hadseregek.”

Nem meglepő, hogy kevesebb mint egy hónap múlva, augusztus 2-án már a közelgő háborúról írnak az újságban. A hadi állapotról a szerző azonban koránt sem aggodalmasan, félelmeknek hangot adva ír, ellenkezőleg: rendkívül hazafias, a harcot dicsőítő stílusban haragozza be, melyet a rövid, de velős cím is tükröz: „Éljen a háboru.” Az első sorokból idézünk:

„Nem félve, nem rettegve, de reményteljes bizakodással irjuk le ezt a nagy jelentőségű szót. A magyar, ha fegyveres mérkőzésről van szó, nem ismeri a félelem fogalmát és tűzben állva ezer szilaj démon cikázik a vérében. Jaj annak, aki ellentáll neki! Nincs most helye kétségeskedésnek, aggodalmaskodásnak. Anya, hitves, nővér fojtsa el könnyét, mikor bucsuzik tőle a hozzá közelálló férfi, nézzenek a nők biztatóan, lelkesitően a haza oltalmára siető férfiak szemébe, csak ez méltó a magyar nőhöz, egyuttal csakis ez az ésszerű. A katona most ne gondoljon semmire, csak a kötelességére, hogy megvédje a hazát.”

Így köszöntötték hát a városi sajtóban annak idején a Nagy Háborút, melyről akkor még nem tudták, hogy villámháború helyett évekig elhúzódó, kínkeserves hadakozás veszi kezdetét, mely 660 ezer magyar, és világszerte összesen 10 millió ember értelmetlen halálát okozza. Ezt követően az újság még egy példánya jelent meg a következő héten, utána viszont a királyi minisztérium rendelete értelmében a hadviselés érdekében cenzúrázták a helyi lapokat, beszüntettek bizonyos időszaki lapok megjelenését, köztük a Nagyatádot is. Mindez olyan gyorsan történt, hogy a lap szerkesztőinek még elbúcsúzni sem volt lehetőségük egy utolsó különszámban. Ezt követően éveken át nem volt saját sajtóterméke Nagyatádnak.

Ezen sorok írója tisztelettel adózik az elődök, a múlt nagyatádi újságírói és szerkesztői előtt, köszönjük arra való törekvésüket, hogy olyan független sajtótermék működjön városunkban, mely rólunk, értünk szól.