Zolát Nagyatádról zenekarokba és szinkronstúdiókba repítette a hangja

Magyar hang ismert filmekben, zenekarokban játszik, óceánjáró hajókon lépett föl, mínusz 20 fokban a tengerbe esett, de a Covid okozta majdnem a vesztét: nem engedte magát lélegeztetőgépre tenni, így élte túl.

Kis Horváth Zoltán Nagyatádon született, szülei és gyerekkori barátai azóta is itt élnek, bár ő maga már 20 éve Budapestre költözött.

Mindig vidéki maradok, erősen kötődöm Nagyatádhoz, egy-két havonta hazalátogatok, ilyenkor néha édesapámnak is segítek, Ötvöskónyiban, a „hegyen”: kapálógépezni, permetezni, metszeni. – bizonygatja a gyökerekhez való ragaszkodását. – Igazán jó gyerekkorom volt, bár rossz kölyök voltam, sokat csibészkedtünk a barátokkal, pecáztunk, sátoroztunk, ugyanakkor majdnem kitűnő tanuló voltam.

A Bárdos iskola ének-zene tagozatára járt, klarinétozott 7 évig, „megyei fafúvós versenyt is nyertem 6. osztályban”, említi meg, jelezve, hogy nem hiába foglalkoztak vele. Aztán kedves tanárai nevét sorolja, akiknek sokat köszönhet: Kiss Albert zenetanárt; osztályfőnökét, Czebeiné Ács Zsuzsannát; Fehér Zoltánt, Pauker Zoli bácsit, „tőlük kaptam a zene, a néptánc és a művészet szeretetét”.

Szólózhattam az énekkarban, országos versenyt nyertünk, eljutottunk Ausztriába, Olaszországba, sőt, 1996-ban az első külföldi gyerekkórusként énekelhettünk a párizsi Notre Dame-ban.

A nagyatádi általános iskolai évek után következett a kaposvári Toldi gimnázium dráma szaka, mellette szaxofonozni járt a Liszt Ferenc Zeneiskolába, játszott a Kápolnás Attila által életre hívott Saxissimo Saxophone Groupban, majd leérettségizett, és Budapestre került.

Miután csak hatodikra vettek fel a színművészeti egyetem színész szakára – ahol Máté Gábor osztályába jártam –, közben két-két elvégeztem Gór-Nagy Mária Színitanodájában és a Pesti Magyar Színiakadémián. Játszottam a Pesti Magyar Színházban, a Katona József Színházban kisebb-nagyobb szerepekben és Lukáts Andor színházában is, utána már csak forgattam: szerepeltem a Barátok közt, 4-5 éve pedig a Jóban-rosszban című sorozatban és néhány filmben. Inkább a zene felé fordultam vissza. A Kőbányai Zenei Stúdiót is elvégeztem szaxofon szakon, ott szintén szerencsém volt, Babos Gyula volt a kvázi osztályfőnököm, és a főtárgyat Csiszár Péter, a Charlie Band szaxofonosa oktatta.

Komphajókon és ócenjárókon játszott magyar partizenekarokkal 2012-től 2018-ig. Ezeken a hatalmas, több szintes „úszó városokon” utcák vannak, és szórakozóhelyek üzemelnek. Zola főleg Koppenhága és Oslo, Stockolm és Helsinki, valamint Amszterdam és Newcastle között ingázott.

Sokat felléptünk pl. Farkas Zsófival is, ő egy ideje a La Bouche énekesnőjeként járja a világot Sophie Cairo néven. Partizenekaroztam a Kanári szigeteknél, Marokkóban és Madeirán, de a szárazföldön is felléptem egy nemzetközi showband keretében, Barcelonában és Mallorcán. A Budapest Show Bandet 2020-ban alapítottam azokkal a barátokkal, akikkel együtt hajóztam. Idén pedig megalapítottam a Budapest Rockabilly Bandet.

A Klasszik Rádió indulásakor, úgy 12 éve, főműsorvezető volt a 10-14 óra közötti sávban. A Fradi TV-ben ugyancsak dolgozott műsorvezetőként. Egyébként a ferencvárosi csapat meccsein mindig kint van a barátaival, a rajongását édesapjától örökölte, aki a Kaposvári Rákócziban focizott egykor.

Édesapjával és Kokóval a Fradi BL meccse előtt
Édesapjával és Kokóval a Fradi BL meccse előtt

19 éve szinkronizál, az ő hangján szólal meg a Jexi – Túl okos telefon Kai-ja – azaz ő Michael Pena magyar hangja. Szinkronszínészként közreműködött egyebek között az 1911, a Dunkirk, az Amerikai vendetta című filmekben, a Szerelem és egy 45-ösben a főszereplőnek kölcsönözte a hangját, miként a Columbus sorozatban is. Jelenleg 6 sorozatban szinkronizál: A falka című dán produkcióban ő az egyik főszereplőnek, A rajongóban a szappanopera főhősnek, a Bonbon és Bentley című rajzfilmsorozatban pedig a kutyának a magyar hangja. Dolgozik a DDS Stúdió, a Mafilm Audió, a Masterfilm Digital, a Pannónia, a Mikroszinkron és az SDI Stúdió megbízásában is. A szinkronos barátokkal szintén alapított egy zenekart, az MVM-et – Magyar Változat Munkatársai -, felléptek pl. a Duna Televízióban.

A legmegrázóbb kalandom egy finn dokkban volt 2013-ban: rosszul rögzítettek egy rámpát a kikötő és a hajó között, amint ráléptem, 8 métert zuhantam, és a mínusz 20 fokban belestem a vízbe. Csak süllyedtem lefelé, a hajó és a szárazföld között olyan szűk volt a hely, hogy rendesen meg sem tudtam csinálni a mellúszó mozdulatot felfelé, kb. 40 másodpercbe telt, mire a felszínre jutottam. Mégsem ekkor forgott az életem a legnagyobb veszélyben, hanem amikor tavaly áprilisban kórházba kerültem koronavírussal. Otthon próbáltam kiheverni, de mint kiderült, már csak 67-es volt a szaturációm, a tüdőm kb. 15 százalékát használtam, de a búvárkodásnak és a szaxofonozásnak hála nagyon erős a tüdőm, ám így is, mire kiértek a mentők, addigra elájultam, szó szerint kulcsmomentum volt, hogy előtte még kinyitottam az ajtót, és be tudtak jönni. A kórházban aztán szótagonként ellihegtem valahogy, hogy ne tegyenek lélegeztetőgépre, így éltem túl.

Sok év kalandozás után Zola most már itthon képzeli el az életét. A szinkronizálás és a zenekari elfoglaltságai mellett ötödik éve szaxofonozik nyaranta „Budapest tengerpartján”, a Lupa Beach-en, többek között DJ Náksival és DJ Scultz-cal lépett fel. Azt mondja, a saját zenéje megalkotásán dolgozik, egyelőre az ideiglenes Zola Projekt néven, és színészként is újra színpadra lép. A város napján a nagyatádi színpadon is láthattuk Zolát, az ünnepségen az „Ez itt az én hazám” című dalt énekelte el.

Megosztás