Egy falat csoda Somogyban – videóval

Szó szerint 6 év kemény munkáját tette le az asztalra Orbán Ági, aki korábban megnyerte a Konyhafőnök című műsort, majd a családjával együtt Kisbajomba költözött, hogy beteljesítsék az álmukat. Sikerült.

Amikor kinyílik az Élő Pajta ajtaja, olyan, mintha a nagymamájához térne haza az ember.

– Ennek az asztalnak a helyén született egy kisborjú korábban – mutatja Ágnes, amikor elkezd beszélni a helyről. A járólapok a faluból vannak, Szabolcs, Ági férje rakta le őket. A pajta végében van egy vályú, ebből korábban lovak ittak, mondják.

A gyerekeik már az asztalnál ülnek, közben megérkeznek a vendégek is a lakomára. A pajtaétterem koncepciója, hogy kéthetente hétvégenként egy-egy lakomát adjanak a betérőknek, éppen alkalomhoz illőt. Szombaton és vasárnap farsangi lakoma volt, amiben a malac dominált, majd a tervek szerint a torkos csütörtök következik.

Az élőétel elfogyasztása előtt (kocsonya, házi paprikás kiflivel és marinált lilahagymával) Ági megmutatja a pajta többi részét is, ahova majd később pajtamozit tervez, természetesen a filmhez illő menüsorral. A tervek között egy szálláshely kialakítása is szerepel.

Ahogy Váncsa István írja, a kocsonya a disznónak egy végső koncentráltságú kivonata, éteri esszenciája. Amikor a szánkhoz ér az első falat, nem is lehetne vitába szállni ezzel a mondattal.

Utána feltálalja a levest (langyos almaleves, céklachips-szel), tálalás közben pedig mesél az ételről, a lakoma elemeiről, a farsangról, arról, hogy direkt nem egyformák a tányérok, mert régen, a falusi asszonyoknak sem minden esetben volt összepasszoló étkészletük.

Koncepció még, hogy minden vendég ugyanannál az asztalnál ül, idegenek egymás között, akik egy idő után elkezdenek beszélgetni. A leves elfogy, felkelek, bár nem kéne, de visszaviszem a tányért, csakúgy mint otthon.

– Az alma és a cékla is itt termett az udvaron – mondja. – De amúgy is igyekszem mindent 50 kilométeres körzetből beszerezni. Vannak állataink, tehén, kecske, liba, tyúk. Sajtokat is készítek. Eredetileg nem akartam, de Szabolcstól kaptam egy sajtkészítő-tanfolyamot ajándékba, és nagyon megszerettem.

A főétel (fűszeres töltött malac, csörögefánkkal, mártással és ecetes szilvával) is előkerül a sütőből, Ági felvágja a feltekert malacot, Szabolcs frissen süti a fűszeres csörögefánkokat, a mártás melegszik. Minden olajozottan, mégis természetesen működik. A malac kívül ropog, belül omlik, a töltelék egy falat mennyország, a csörögefánk és a mártás jól kiegészítik egymást. 

Ági lányai ülnek mellettünk, irigyek vagyunk, hisz Ági rajtuk próbálja ki először a tervezett menüsort. A desszerthez (fánkok lekvárokkal) a lekvárok is helyben készültek. 

– Workshopokat is tervezek, ahol egy-egy étel elkészítését tanítanám, tészták, ilyesmik, de ez még a jövő – mondja.

Az Élő Pajta oldala itt érhető el.

A lakomáról a videónkat itt tekinthetik meg:

(Videó: Röhrig Dániel)

Megosztás