hirdetés
2022. December 06, Kedd
Miklós napja

Megkezdik a 68-as főút felújításának tervezését Szerző: Simon Tamás | 2022-08-06 09:14:00 | Címkék: tervezés, nif, somogy

Először 2010-ben adott ki tájékoztatást a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. a 68-as főút felújításával kapcsolatban. 2022-ben úgy tűnik, hogy a felújítás tervezése hamarosan elkezdődik.

hirdetés

Tavaly számoltunk be arról, hogy elindult a 68-as főút felújítását célzó folyamat. Akkor még csak a felújítás előkészületeiről tárgyaltak, pár napja pedig a NIF Zrt. kihirdette az út felújítására kiírt tervezési közbeszerzés eredményét. Eszerint a 95 kilométeres útszakasz jelentős része megújul.

A 67 kilométert érintő tervezési szakasz két részprojektből tevődik össze: az egyik a Lábod és a Barcs közötti szakasz tervezése nettó 679 millió forintból. Itt 30 kilométernyi kerékpárút-fejlesztését, valamint öt darab híd felújítását is elő kell készíteni.

A projekt másik része a Böhönye és a 7-es számú főút közötti szakasz 579,86 millió forintos tervezése. Ezen a szakaszon is mintegy 30 kilométernyi kerékpárút-fejlesztését, illetve hét darab híd felújítását kell előkészíteni.

A tényleges felújítás a NIF Zrt. által ismertetett ütemezés alapján 2024-nél előbb aligha kezdődhet el.

(Címlapkép: Röhrig Dániel)

Vissza az előző oldalra