Több mint három éve újítják föl a babócsai iskolát, alig a negyede készült el

Már a második kivitelező is leállt, június óta nem látnak ott építkezést a helyiek. Előbb több mint 1 milliárd forintos kivitelezés kezdődött uniós forrásból, majd újabb 734 millió forint támogatást kapott a beruházás.

A negyedik tanévet kezdik meg a babócsai iskolába járók az egykori gyógyszertár és a plébánia épületében. Már azok, akik még maradtak. Az építkezés megkezdése (2019 júniusa) előtt még csaknem 150 diákja volt az intézménynek, mostanra mindössze kb. 110 maradt. A helyiek elmondása szerint bő tíz éve még 240-270 tanuló járt oda. Ez nem pusztán azért érdekes, mert mutatja, mennyire bíznak a szülők az építkezés gyors befejezésében, hanem azért is, mert az uniós pályázatból készülő beruházás egyik fő indikátora (mutatója) lehetett a tanulólétszám. Információink szerint 350-500 fős diákseregre tervezték az iskolát, ezért is kaphatott annak idején a beruházásra 1 milliárd 88 millió forintot a Kaposvári Tankerületi Központ (KTK) mint az iskola fenntartója.

Mindenesetre immár a negyedik tanév óta egyetlen egy diák sem jár oda. Merthogy azóta sem tudták befejezni. Sőt.

A helyiek egyébként már eleve nem értették, minek kezdték el átépíteni, mint mondták, jó állapotban volt, tizenegynéhány évvel korábban kicserélték az összes nyílászárót, és megcsinálták a külső szigetelést.

Az első kivitelező, az APM Construct Kft. 2019 júniusában állt neki a munkálatoknak, decemberben már nem folytatott érdemi munkát. 2020 szeptemberére kellett volna befejeznie. Kb. 25 százalékos készültségi fokig jutott el., amikor májusban a KTK, a beruházás megrendelője kezdeményezte a véghatáridő módosítását. Ezt azonban végül nem hagyta jóvá az illetékes hatóság, így a KTK kénytelen volt felmondani a szerződést. Akkor azt válaszolta kérdéseinkre a tankerületi központ, hogy a kivitelezési szerződésben rögzített valamennyi jogát érvényesíteni kívánja.

Azóta sem tudjuk, az 1 milliárd 88 millió forintból mennyi maradt meg, és hogy sikerült-e a KTK-nak érvényesítenie a kárigényét.

Sokáig semmi sem történt, majd 2022 februárjában egyszer csak Szászfalvi László országgyűlési képviselő bejelentette a Facebook-oldalán: a kormány 734 millió forintos plusz támogatással segíti a babócsai iskola felújítását.

Mint kiderült, akkor már bő két hónapja, a Közbeszerzési Értesítő 2021. 12. 07-i számában megjelent, hogy a beruházást 957.967.938 forint + áfa összegért a barcsi HM-BAU Kft. folytathatja és fejezheti be. A hivatalos tájékoztatás szerint az alábbiaknak megfelelően:

7584 Babócsa, Rákóczi u. 3., 18/5 hrsz.-ú ingatlanon található iskolaépület felújítása, bővítése, energetikai korszerűsítése mindösszesen nettó 4210 m2 nettó alapterületen és három szinten, telekhatáron belüli tereprendezéssel, parkosítással.
Kivitelező feladata az elkészült részek tovább építése a kivitelezési munkák tervek szerinti befejezése.
A kivitelezés során az alábbi munkarészek készültek el részlegesen:
– bontási munkák ~95 %-ban
– alapozási munkák 91,87 %-ban
– falazási munkák ~57 %-ban
– gépészeti alapozási munkák ~6,22 %-ban

A beszerzés végleges összértéke (áfa nélkül): 957.967.938 Ft

Akkor ezt válaszolta kérdéseinkre a KTK:

A babócsai általános iskola az eredeti terveknek megfelelően épül meg. Az új kivitelező 13,27% mértékű készültségi állapotban tudta átvenni a beruházást. A készültségi állapot meghatározását igazságügyi műszaki szakértő véleményét figyelembe véve készítette el a tankerület. A korábbi kivitelezés meghiúsulása miatt a tankerületi központ a kivitelezővel szemben jogi úton rendezi az ügyet.

Úgy értesültünk, hogy az új kivitelező 270 napot kapott az építkezés befejezésére. A tankerület 270 millió forintot utalt át első ütemben a barcsi HM-BAU Kft-nek azzal, hogy érje el a 25 százalékos készültségi szintet, utána nyújthat be újabb igényt.

A folyamatokra rálátó szemtanúk szerint el is készült több dolog, pl. kicserélték a külső nyílászárókat, villanyszerelési munkákat végeztek bent, tovább falazták a leendő tornatermet, bár a födém már nem került föl rá, és a két épület között egy újnak a falát szintén fölépítették, az alsó szint tetejét bevasalták, valamint takarítottak.

Nem tisztázott, a 25 százalékos készültséget sikerült-e elérni, úgy értesültünk, éppen ez lehet a vita forrása a felek között, mindenestre a tankerület tudomásunk szerint nem utalt újabb összeget. Két hónapra (júniusban és júliusban) teljesen leállt az építkezés, majd augusztus elején megjelent a helyszínen pár munkás, azóta is így zajlik, két-három ember tartózkodik ott.

Ők azonban beszédesek a faluban, mert napközben csak-csak kijárnak, pl. venni ezt-azt, ilyenkor a babócsaiak egybehangzó elmondása szerint nem rejtik véka alá, hogy áll az építkezés.

Elértük telefonon a HM-BAU Kft. illetékesét, aki nem kívánt nyilatkozni. Információink szerint a kivitelező a mai napig nem tudja, hogy mit kellene még teljesíteni ahhoz, hogy megtörténjen a következő ütem kifizetése.

A történtek fényében a múlt héten ismét megkerestük a Kaposvári Tankerületi Központot, legyen szíves tájékoztatni a közvéleményt arról, hogy:

– A kivitelező meddig, hány százalékos készültségi fokig jutott az elmúlt hónapokban?

– Ellenőrzik-e a beruházás folyamatos, ütemterv szerinti végrehajtását?

– Megfelel-e a valóságnak az az egyébként hivatalos helyekről kapott tájékoztatás, hogy a HM-BAU Kft. mint az igali iskola bővítésének a kivitelezője immár két éve nem fejezte be az ottani beruházást; továbbá, hogy a kadarkúti önkormányzat a helyi egészségház kivitelezőjeként kénytelen volt szerződést bontani a céggel a végső határidő lejárta előtt pár nappal, mindössze kb. 30 százalékos készültségi fokon?

– Önök szerint mi várható az ügyben, milyen lépéseket tesz a tankerület a beruházás eredményes befejezése érdekében?

– Önök szerint melyik tanévben költözhetnek majd be a diákok a felújított iskola épületébe?

Amint válaszol a Kaposvári Tankerületi Központ, közölni fogjuk.

(Fotók: Röhrig Dániel)

Megosztás