Válaszra sem méltatták a minisztériumok a somogyi mozgássérülteket

A minisztériumok nem válaszolnak, az állami normatíva nem a mostani árakra van szabva, ráadásul csaknem hétszeresére emelkedett a rezsiköltsége a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesületének.

Szeptember végén számoltunk be róla, hogy 1600 fogyatékossággal élő ember és 200 dolgozó ellátása és megélhetése kerülhet veszélybe Somogyban a rezsiválság miatt. A Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete 24 intézményt tart fenn a megyében, köztük egyet Nagyatádon. Az éves rezsiköltségük az új rezsiszabályok miatt 20 millió forintról csaknem hétszeresére, 135 millió forintra növekedett, amit lehetetlen kigazdálkodni.

Akkor Hegedűs Lajos, az egyesület elnöke az Atádhírnek elmondta, hogy hiába gyűjtöttek össze Somogyban 2500, országosan 20 ezer aláírást, a kormányzat által létrehozott Országos Fogyatékosügyi Tanács még napirendjére sem vette a tragédiák során előrevetítő problémát.

A napokban az RTL Híradó is foglalkozott a kérdéssel. Nekik az egyesület elnöke elmondta, hogy megkeresték a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárt, a miniszterelnök társadalmi kapcsolatokért felelős tanácsadóját, miniszteri megbízottat, megkeresték a Belügyminisztériumot, az energetikai ellátásért felelős minisztériumot, de nem csak ígéretet, hanem választ sem kaptak egyik helyről sem.

Az állami közfeladatot ellátó egyesület költségvetésének a 15 százalékát a betegek fizetik, 65 százalékát az állam adja, a fennmaradó 20 százalékot adományokból gyűjtik össze. Az intézmény lakóitól a szociális törvényben meghatározott minimumot kéri az egyesület, az állami 65 százalékos normatíva nem a mostani rezsiárakra van szabva, az adománygyűjtés is nehezen megy.

– A társadalom hozzáállását mutatja, hogy 39 levelet írtunk gazdasági társaságoknak, hogy támogassák a napelemes rendszereink kiépítését, egyetlen vállalkozás sem jelzett vissza, hogy akár 10 forintot is szánna erre. Külső támogatásra sem számolhatunk –mondta el az Atádhírnek Hegedűs Lajos szeptemberben.

Az intézményekben ellátottaknak sok esetben családjuk és otthonuk sincs. Hegedűs szerint nincs sem állami, sem egyházi intézmény, aki befogadná ezeket az embereket, így legvégső esetben az utca marad a számukra. 

(Fotó: Röhrig Dániel)

 

 

Megosztás