Csodájára járnak a húsvéti látványosságnak az egyik somogyi faluban
Ötletesség és összefogás tette turisztikai látványossággá Kéthelyet a húsvéti időszakban. Az óriásnyúlhoz, a hatalmas hímes tojásokhoz, a tojásfához és az -alagúthoz egyre többen látogatnak el a megyehatáron túlról is.
2015-ben kezdték el a húsvéti díszítést Kéthely központjában. Az első évben csaknem 1200 db tojás gyűlt össze, amit fára akasztottak, és egy 1,5 méterees óriás tojást helyeztek ki. 2016-ban négy darab új, 1,5 métereses tojást faragtak az önkormányzat dolgozói. 2017-ben egy óriástojással és három fából faragott nyuszival bővült a kollekció, köztük egy rollerozó és egy kerékpározó tapsifülessel. Az óriástojás magassága 260 cm, a súlya körülbelül 325 kg. Az egyik felén egy népi motívum, míg a másik felén Magyarország címere alatt Kéthely címere található.
A tojások száma 2018-ban elérte a 7 ezer darabot, idén pedig megközelíti a 9 ezret. Abban az évben készült el egy nagy nyúl: a vasvázához több mint 100 méter acélhuzalt használtak fel, aminek a súlya meghaladja a 250 kg-ot, és ezt szalmával borították.
2019. óta „élő” nyulak sétálnak a faluba látogatók között. 2020-21-ben a járványhelyzet miatt nem volt dekoráció. 2022-ben a korábbi dekorációs elemeket egy tojásalagúttal egészítették ki, melyen éjszakánként világítanak a tojások. Idén is van kézműves kirakodóvásár, húsvét másnapján pedig – ha az idő is kedvező lesz – tűzoltóautós locsolást rendeznek a helyszínen.
A kéthelyi különleges díszítés húsvét után két hétig lesz látogatható.