Gyermekprostitúcióra kényszerítette a barátnőjét

Előbb koldulásra kényszerítette a lányt, majd egy ismerősének készpénzért több alkalommal is áruba bocsátotta a drogfüggő vádlott.

A Somogy Megyei Főügyészség tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, erőszakkal elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a húszas éveiben járó férfival szemben, aki kiskorú barátnőjét előbb koldulásra, majd prostitúciós tevékenységre kényszerítette.

A kábítószerfüggő vádlott 2020 októberében ismerkedett meg az akkor 17 éves, intézetből szökésben lévő sértettel, aki idővel erősen kötődni kezdett a férfihoz. A folyamatosan pénzzavarral küzdő vádlott ezt kihasználva előbb koldulásra kényszerítette a lányt, majd egy ismerősének készpénzért több alkalommal át is adta őt szexuális cselekmény végzése céljából.

A kiskorú sértettnek – akit a vádlott rendszeresen bántalmazott és megalázott, ha nem tette azt, amit kért tőle – 2021 júniusára elege lett a férfi életviteléből és viselkedéséből, ezért elmenekült tőle. Ezt azonban a vádlott nem hagyta annyiban, megkereste a lányt, és a nyílt utcán úgy arcon ütötte a vele szemben ellenállást tanúsító sértettet, hogy eltörött az arccsontja.

A bántalmazással összefüggésben értesített kaposvári rendőrök a vádlottat még aznap elfogták és őrizetbe vették, majd az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte a letartóztatását is.

Az ügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában az azóta is letartóztatásában lévő férfival szemben fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt, míg a vádlott ismerősével szemben, aki tisztában volt a neki pénzért szexuális szolgáltatást nyújtó sértett életkorával, gyermekprostitúció kihasználásának bűntette miatt börtönbüntetést indítványozott.

A fényképet a nyomozó hatóság készítette a vádlott elfogását követően, a kiskorú sértett bántalmazásának helyszínén.
A fényképet a nyomozó hatóság készítette a vádlott elfogását követően, a kiskorú sértett bántalmazásának helyszínén.

Megosztás