Gyújtsunk egy gyertyát az elhunyt szeretteinkért

„A gyerekem most van először a temetőben, eddig odáztam, pöckölgettem arrébb ennek az idejét, de úgysem lehet az idők végezetéig elkerülni a szembesülést.”

Pár éve még együtt álltunk a nagyszüleim sírja mellett, idén meg apámért is mécsest kell gyújtani. Ég egy nagyszobában, este, amikor besötétedik, akkor pedig a temetőben gyújtok még egyet. Nem csinálok belőle kiállítást, meg flancot, csak egy egyszerű mécses, nem kellenek rá fröccsöntött, szárnyas puttók, apám úgysem szerette ezeket. A gyerekem most van először a temetőben, eddig odáztam, pöckölgettem arrébb ennek az idejét, de úgysem lehet az idők végezetéig elkerülni a szembesülést. Amikor ennyi idős voltam, akkor engem is vittek anyámék a sosem látott, rég halott rokonok síremlékéhez, apró gyermekkezem anyám és nagyanyám zsebét kereste, mert a temetőben mindig hideg van. Néztem az enyhe szélben táncoló gyertyalángot, nem értettem, hogy mit keresek ott, csak annyit, hogy célszerű csendben lenni, mert anyám és nagyanyám arcára a sír mellett kiül a gondteher.

Nézem a táncoló gyertyafényt most is, a gyerekem rángatja a kabátom, kérdez, szerencsére folyton kérdez, akkor van baj, amikor nem kérdeznek. Hogy mi van ide írva, hogy mi van oda írva, hogy kerül a papa be oda a kő alá, gyújthat-e ő is gyertyát, meg lehet-e nézni a többi gyertyát a másik sírokon, miért teljesen látszik a Hold, ha máskor csak félig, vannak-e farkasok a temetőben, mit jelent meghalni, ilyesmi.

Igyekszem mindenre válaszolni, csak van olyan, amire nehéz. A Holdat még tudom, farkasok sincsenek a temetőben, együtt meggyújtjuk a gyertyát, és megnézzük a többit, felolvassuk együtt a neveket és az évszámokat, valamit arra is tudok mondani, hogy került a papa a kő alá, de azt, hogy mit jelent meghalni, nem tudom.

Talán valami olyasmit, hogy a lassan fakuló emlékek közé kerülünk.

Gyújtsunk egy gyertyát az elhunyt szeretteinkért.