Májusig kell várni a júliusban megrongálódott vasúti szakasz helyreállítására Szerző: Katona József | 2020-12-17 10:23:00 | Utoljára módosítva: 1970-01-01 01:00:00 | Címkék: leszakadt vasúti híd, mÁv, gyékényes-dombóvár vasútvonal, beleg, utas, somogyszob, nagyatád

A Dombóvár-Gyékényes vonalon a júliusi árvíz óta pótlóbuszok viszik az utasokat Beleg és Somogyszob között. Havi 45 ezer utas vette igénybe azelőtt a vonalat. Korábban december közepére ígérte a helyreállítást a MÁV.

7.37-kor indulunk a Piroskával a kihalt atádi állomásról, 8 órára már át is szállunk a buszra Somogyszobon. Mindössze hárman tartanak velünk a sofőrön kívül. Ibolya és Zoltán azt mondják, 20 perccel hosszabb így az út. A busz egyébként komfortos, tiszta, nyugtázzák elégedetten. Józsi bácsinak nem szokatlan az utazás, 20 évig volt buszsofőr, említi mosolyogva, hozzátéve: az ötvösi hegybe megy dolgozni.

Megvárjuk Gyékényes felől a vonatot, még négyen érkeznek onnan, most már indulhatunk. Útközben szóba hozzuk a leszakadt vasúti hidat, de senki nem tudja, mikor készül el. Józsi bácsi megjegyzi, elég lassan dolgoznak.

Fél 9 körül szállunk le Belegben, ott a pályamunkásoktól érdeklődünk, ők mit tudnak. Kiderül, csupán kb. egy hónapja álltak neki a leszakadt vasúti pálya elbontásának. Mikor kérdezzük, miért, válaszul csak az ujjaikat dörzsölik össze, mutatva a pénz nemzetközi jelét. Azt mondják, fogalmuk sincs, mennyibe kerül, de 800 milliótól a milliárd fölötti összegig sok mindent hallottak.

- Most verik széjjel az egészet, állítólag valami 300 köbméter betont – mondják, és indulnak a dolgukra.

Mi is továbbállunk, autóval megyünk a helyszínre, ahol júliusban a vasúti töltést teljesen elsodorta a megáradt Rinya. A talpfák a levegőben lógtak. Megnézzük személyesen is, hogy áll a helyreállítás.

A helyszínt nem egyszerű megközelíteni, körülbelül 500 méterre Ötvöskónyi határától egy földút bejáratához érünk. Itt egy álmos biztonsági őr ül az autójában, figyeli az erre közlekedőket. Nem messze egy nagy kupac murva uralja a tájat, ebből építették meg azt a műszaki utat, mely keresztülvág a mezőgazdasági területen a vasúti hídhoz: így jutottak be a munkagépek. Először ezt kellett megépíteni. Az út döcögős, tele van agyagos-sáros árkokkal, de eljuttat minket az autóúttól 500 méterre található építkezési területhez.

Nagy ott a robaj: két nagy betontörő monstrum bontja éppen az egykori híd maradványait, sorra csobbannak a súlyos vasbetondarabok a kiszélesedett Rinyába. A híd alapja szó szerint ki volt csavarodva, olyan erős volt a sodrás a villámárvíz idején, meséli az egyik munkás. A patak medre láthatóan kiszélesedett és mélyebbé is vált: a híd tövében állítólag 5 méter mély, a sárszínű víz eltakarja az ott nyugvó törmeléket.

A munkások Székesfehérvárról járnak be minden nap, estére hazamennek, addig a biztonsági őr vigyáz a munkagépekre. Oldalt egy nagy kupacban öreg acélgerendák hevernek – az egykori híd maradványai, amelyeket már kiemeltek. A régi építményből semmit nem lehet felhasználni, mindent újra meg kell építeni. Ez állítólag májusig is eltarthat, de senki nem tud pontos időpontot mondani.

Szeptemberben ezt írta megkeresésünkre a MÁV: „várhatóan december 12-ig módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok, addig Beleg és Somogyszob között pótlóbuszok szállítják az utasokat”.

A napokban újra megkerestük az államvasutat, mondván, elmúlt december közepe. Most ezt a választ kaptuk:

A Dombóvár–Gyékényes vonalon április 30-ig módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok, Beleg és Somogyszob között pedig pótlóbuszok szállítják az utasokat. A vonatok Kaposvártól általában pár perccel korábban vagy később indulnak, Gyékényesre 20-30 perccel később érkeznek meg. Gyékényesről 20-30 perccel korábban indulnak a vonatok. A Somogy InterCity Belegig közlekedik, onnan busszal lehet Somogyszobra eljutni, majd egy másik vonatra kell átszállniuk az utasoknak, de az a vonat nem IC szolgáltatásúként közlekedik tovább Gyékényesre. A július végi heves zivatarok következtében a megáradt Rinya-patak alámosta az egyik vasúti hidat, melynek helyreállítása, megerősítése hosszabb időt vesz igénybe, ezt a munkát folytatják a vágányzár ideje alatt.

MÁV: májusig kell várni a Dombóvár-Gyékényes vasútvonal helyreállítására
MÁV: májusig kell várni a Dombóvár-Gyékényes vasútvonal helyreállítására - A képgaléria megtekintéséhez kattintson a képre!
Fotók: Röhrig Dániel


 

Vissza az előző oldalra