Te is más vagy, te sem vagy más

Zajlik a kulturális élet Nagyatádon. A héten a városnapi ünnepségen, a táncgálán, valamint a kulturális központ félévszázados jubileumán túl szavalóverseny is volt a könyvtárban a cigány önkormányzat szervezésében.

Csaknem húsz éve rendezte meg az első szavalóversenyét „Te is más vagy, te sem vagy más” címmel a városban Nagyatád Város Cigány Nemzetiségi Önkormányzata, azzal a céllal, hogy roma és magyar gyerekek együtt mondjanak roma költők által írt verseket, magyar nyelven. A versenyen ebben az évben három iskola, a Bárdos, az Árpád, valamint a mesztegnyői általános iskola fiataljai vettek részt.

A gyerekek a Móra Könyvkiadó jóvoltából, valamint a zsűritagok egyéni felajánlásából kaptak ajándékkönyveket és egyéb ajándékokat.

– A mai versennyel egy korszak lezárult – fogalmazott Ignácz János, a Nagyatád Város Cigány Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke. – Jövőre már nem versmondó versenyt szeretnénk tartani, hanem Ki mit tud?-ot jelleggel egy versenyt, ahol az énekben, a táncban, a zenében tehetséges gyerekek is megmutathatják mit tudnak.

Az idei, mint kiderült, utolsó ilyen jellegű megmérettetésen a zsűri tagjai Ignácz János, Molnár Ildikó, Pallai Lászlóné – aki a Humán Közszolgáltatások Bizottságának elnökeként volt jelen -, valamint Kóczián Zoltán Gergely, a könyvtár vezetője voltak.

Az alsósok korcsoport végeredménye:
1. hely: Bogdán Szintia (Árpád iskola)
II. hely: Tarlós Lilla (Árpád iskola)
III. hely: Bogdán Klaudia (Árpád iskola)
Különdíjas lett: Pfeiffer Hanna (Árpád iskola)

A felsős korcsopor végeredménye:
I. hely: Szabados Kíra (Bárdos iskola)
II. hely: Orsós Balázs (Bárdos iskola)
III. hely: Kalányos Kornél (Árpád iskola)
Különdíjas lett: Orsós Milán (Mesztegnyő)

Fotó: Kóczián Zoltán Gergely
Fotó: Kóczián Zoltán Gergely

Megosztás