Szétrúgta az autót, letörte a tükrét
Jogosítvány nélkül közlekedett Ötvöskónyiban; idős szomszédját lopta meg a férfi; autót rongált a csalódott szerelmes Somogyban.
Bevont jogosítvánnyal vezetett
Egy 22 éves férfit állítottak elő a nagyatádi rendőrök, akit Ötvöskönyiban igazoltattak, és az igazoltatás során kiderült, hogy a hatóság már korábban bevonta a kutasi férfi jogosítványát, ugyanis számos közlekedési szabályszegést követett el korábban, ám ez nem zavarta abban, hogy újra autóba üljön, ezért engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt szabálysértési őrizetbe vették, majd a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába vitték.
Tejfölért indult, ellopott 55.000 forintot
Homokszentgyörgyön egy 26 éves férfi tejfölért indult az idős szomszédjához. A szomszédot ugyan nem találta otthon, ám a nyitva felejtett bejárati ajtón bement, és az alkalmat megragadva a nő pénztárcájából ellopott 55 ezer forintot. Kifele menet ugyan összetalálkozott az épp hazaérkező szomszédjával, azonban, mivel a férfi rendszeresen szokott segíteni a ház körüli teendőkben, ottjárta ekkor még nem keltett gyanút az áldozatban.
A pénze eltűnését másnap észlelte a 67 éves asszony, aki erről telefonon értesítette a rendőrséget, akik a feltételezett elkövetőt másfél órán belül elfogták és előállították a Barcsi Rendőrkapitányságra. A házkutatás során a 26 éves férfi önként átadta a 55 ezer forintot.
A barcsi rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az eljárás során keletkezett iratokat a napokban bíróság elé állítási javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.
A volt élettársa kocsiját rúgta szét a csalódott szerelmes
900 ezer forintos kárt okozott a volt élettársa autójában az a barcs környéki nő, aki nem nyugodott bele abba, hogy három év élettársi kapcsolat után a párja úgy döntött, véget vet a románcnak, és elköltözik a testvéréhez. A nő aznap éjszaka a férfi után ment, aki nem volt hajlandó vele beszélni, ráadásul vele volt egy nőismerőse is, ami miatt a volt élettárs még inkább indulatba jött, és letörte a férfi autójáról a tükröt, illetve több helyen olyan erővel rúgta meg az autót, hogy annak lemezei behorpadtak. A férfi közben értesítette a rendőröket.
Az ügyészség a büntetlen előéletű, megbánást tanúsító nővel szemben próbára bocsátásra tett indítványt a Barcsi Járásbíróságra benyújtott vádiratában – áll a Somogy Megyei Főügyészség közleményében.
(A képet a barcsi nyomozók készítették.)