Facebook népe, hej! – egy rendőrségi elfogás tanulságai

Magyarok vagyunk, vagy mi! Csak éppen lovas helyett kommentelő nemzetté avanzsáltunk. A nyilazás viszont maradt: lövünk csípőből verbálisan online, mégpedig egymásra, ha még nem lenne elég ellenségünk.

Sok műfajban sok témával foglalkoztunk már itt, az Atádhíren az elmúlt bő öt év alatt, mégsem sejtettük, hogy egy, mondhatni jelentéktelen rendőrségi hír lesz az egyik legolvasottabb tartalmunk. A „Hazavitt egy pár agancsot az erdőből, elfogták a rendőrök” címmel közreadott néhány sort pár nap alatt 41 ezernél is többen olvasták, ám ami ennél is érdekesebb, 1900-nál is több hozzászólást kapott.

Mégsem pusztán ezért érdemes visszatérni rá, főként a kommentek tartalma szolgál tanulsággal. Mindenekelőtt az „verte ki a biztosítékot” a Facebook népénél, hogy szerintük:

  • pitiáner dolgokkal foglalkozik a rendőrség a jelentős bűncselekmények, pl. „az ország szétlopása” helyett
  • az előzővel összefüggésben: a kisembert szorongatja „a milliárdokat lopó öltönyös bűnözők” meg „a képünkbe röhögnek”
  • a vadak által okozott kárt bezzeg nem téríti meg senki (gépkocsit ért vadkár, mezőgazdasági vadkár)
  • továbbá vadászok és nem vadászok estek egymásnak
  • megállapíttatott sokadszor: ez Magyarország.

Szerencsére a humorra is akadt jó néhány példa, ezek legalább életkedvet sugároznak, úgyhogy velük kezdjük. Íme, néhány gyöngyszem (a helyesíráson szándékosan nem változtattunk).

Humor

  • „oké, akkor kiírom az utcában méterenként, hogy vigyázz, harapós kutya, aztán hadd menjen a Bundás.”
  • „Van, aki egy egész stadiont visz haza az udvarába, mégsem szólnak hozzá a rendőrök.”
  • „ha az agancs a vadászé mert a szarvas hagyta el,akkor szedje össze utánna a szart is amit szintén elhullajt.”
  • „jól megmondtad, fotelhuszár”
  • „kell a következő 70-80 milliárdos vadászkiállításra ,agancskapunak Semijen Zsoltinak”
  • „Ahogy önelégülten tartja azt agancsot! Remélem az asszony is rak a fejére eggyett-kettöt!”
  • „Majd Semjén megkeresi.helikopterről.”

Sok minden mással kellene inkább foglalkozniuk

Temérdek tanácsot (vagy inkább utasítást?) kaptak a rend éber őrei, hogy mi minden mással foglalkozhatnának inkább.

  • „Azt mikor írják, hogy elfogták azt a tolvajt vagy tolvajokat akik a ellopták az eus pénzeket akik ellopták az ország vagyonát.”
  • „az nem a magyar rendőrség lesz…itt ez a max.”
  • „Csak gratulálni tudok az elért eredményhez. Hihetetlen bűncselekményt deritettek fel. Inkább nem irom ide a vélemenyem.”
  • „RENDŐRSÉGNEK meg hatalmas taps!ezeket az embereket egyből meg tudják csípni, de amit,akit kellene azt bezzeg nem !”
  • „Azokat nem találják!!!”
  • „Csak úgy halkan kérdezném meg,a politikusoknál minden oké,és rendben folynak a dolgok?Na szerintem ott kellene ilyen szorgalmasan kutakodni!”
  • „Ott nem lehet, azok nevezik ki a főnökeiket!”

A vad által okozott károk bezzeg!

Ha már az is károkozás, hogy valaki hazavisz az erdőből egy elhullajtott agancsot, akkor vajon miért nem lehet behajtani az államon vagy a vadásztársaságon a vadak által okozott károkat? – erről szintén több százan írtak.

  • „egy álszent, undorító viselkedés, mind a jogalkotóktól mint a társaságoktól. De vadkárért természetesen soha senkinek semmit nem fizetnek.”
  • „akkor is álljanak az ember mellé amikor a szarvas össze töri az autót a közúton és az autós lesz a felelős és a kárt neki kell ki fizetni.”
  • „Tessék visszaadni a jogos tulajdonosának !!!!! Tulajdonképpen az a szarvas ami lehullatta ! Ezzel átruházta az erdőre ! Szóval daráljuk le szórjuk szét az erdőben mert az oda való .! Vagy azé aki megtalálja nem a vadásztársaságé nem a vadászé , hanem a természeté . Elég már ebből hogy mindenféle csűr csavarral jogot formálunk mindenre !”
  • „ilyenkor nagyon tudják kié a vad…. mikor kárt okoz, akkor senkié!”
  • „A földemet pedig szétcseszik a vadak. Érdekes azért senki nem akar fizetni.”
  • „bezzeg mikor a kocsit totálkárosra tőrte akkor az 1200000 ezért kárnak nem volt gazdája ugye?”
  • „végig levédik az utakat is; méterenként leszurkálják a vigyázz vadveszély táblát,ezzel mentve a seggüket”
  • „Be kellene már látni, hogy akármennyi tábla van, a vad úgy kerül a kocsi elé, hogy nem lehet elkerülni.”
  • két autómat törtem össze őzzel.karácsony elött.Jól esett.kijött a vadőr megkérte hogy világítsak mig zsigerel.majd megfogta az őzet elköszönt azt otthagyott”
  • „Nem csoda, ha egyeseknél kiveri a biztosítékot, ha a törvényt nem mindíg egyformán alkalmazzák.– Ha felszedek egy agancsot, bűnöző vagyok.– Ha egy vadásztársaság által kezelt területen, szabályosan haladva, egy bika belép a szélvédőmön, pereskedhetek az igazamért.– Ha a mellettem ülőt is megöli, örüljek, ha nem engem csuknak le.”
  • És a szarvasszar a kertünkben kié?? Nekünk nem kell! Jöjjön már az állam és szedje össze!”

Tiborc panasza

A legtöbben a kisember szemszögéből világították meg a kérdést. Ezen hozzászólások között még irodalmi példára, idézetre is bukkantunk (nomen est omen, éppen Katona József tollából).

  • „Micsoda kárt okozott, éhez képest az elharacsolt milliárdok lofütty”
  • „az orszàghàz körüli haveri körben kellene szètnèzni inkàbb nem a gyűjtögető lassan nyomorgó ès èhező emberek között a fene ennè màr meg”
  • „Az igazi öltönyös bűnözők meg milliárdokat kopnak”
  • „Csak a kisemberrel tudnak keménykedni.”
  • „…Szép földeinkből
    Vadászni berkeket csinálnak, a-
    Hová nekünk belépni nem szabad.
    S ha egy beteg feleség, vagy egy szegény
    Himlős gyerek megkívánván, lesújtunk
    Egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek,
    És aki száz meg százezert rabol,
    Bírája lészen annak, akit a
    Szükség garast rabolni kényszerített.”

Ez Magyarország

Hamar eljutott a kommentháború az ország általános állapotának megítéléséig.

  • „Magánterületről, magántulajdonról hallottál már?! Nincs kommunizmus.”
  • „ja csak kapitalizmus, ingyen lopás hivatalosan!”
  • „Pénzel mindent lehet..”
  • „Szarházi világ itt a mienk”
  • „Mindenki lop, aki ami amihez hozzáfér, nincs kivétel. Rendőr, pap, politikus, átlagember, teljesen mindegy.”
  • „nácik, komcsik, libsik”
  • „agyhalott fideszes”
  • „lassan a gomba szedéshez is engedély kell”
  • „Ahogy haladunk( előre, ) már a levegő se lessz ingyen.”
  • „A törvény mögé bújva lehet lopni embereket megkárosítani ,a megélhetésüket ,családjukat tönkretenni.Ez MAGYARORSZÁG.”

Vadász – nem vadász

Példánk is szembeötlően bizonyítja, milyen hatásosan működik az „oszd meg és uralkodj” ősi taktikája (és mennyi kárt okoz).

  • „hol vagyunk mi vadászok a vadjainkkal a sok tíz meg százmilliós traktorokhoz, anyagi hasznokhoz..”
  • ” ezek nem igazi vadászok hanem stüszik akik úgy gondolják ők szarták a erdőt”
  • „a vad már ott élt tízezer éve….az ő területén megy ma a mezőgazdálkodás, ami a mai nagyfokú technikai és vegyszer meg műtragya alapú fejlődés miatt totál tönkreteszi a természetet…a vizet, a levegőt, a földet savanyítja a sok szar műtrágya meg vegyszer méreg…amin a földesurak jól meggazdagodnak.”
  • „majd isznak egyet aztán mennek lövöldözni…ahogy szokták..”

Hangnem, stílus

Nos, ez ugyancsak hozta a magyar átlagot. Inkább nem idéznénk, ilyen nagyságrendben (1900-nál is több hozzászólás) „természetesen” minden volt minden szinten: az idiótától a féregig, a buta tyúktól a down-kórosig, a baromarcútól a kapja be! felszólításig.

Összegzésül tanulságképpen

A véleményözönt mindenekelőtt a lényeget elfedni igyekvő látszat, a „hülyének való nézés” felháborodása váltotta ki, és talán az a tény, hogy már az állandósult bűnbakkeresés sem képes elfedni a kisember életnívójába is beleharapó valóságot. Az alternatív zenekar szavaival: 

„Onnan nézzük, hogy messze hátul, Egy öltönyös figura fogja a pénzünk, És tudjuk, hogy mindenből mennyi a részünk…” (Emil.RuleZ)

Szerencsére érvek és tények is előfordultak, már csak a nagy számok törvénye alapján is.

De: a vitakultúrát legfeljebb nyomokban lehetett felfedezni, talán nem függetlenül attól az államilag irányított újbeszéltől, amelyik évek óta ellenségképeket gyárt, árkokat ás, és lebutított propagandát működtet sajtóorgánumok százaiban; attól a hatalomgyakorlástól, amelyik a toleranciát és az együttérzést elvetette, az oktatást nivellálta, egyentankönyveket vezetett be, a kooperáció és az érvelés kultúráját kiseprűzte az iskolákból a tanszabadsággal együtt, valamint komplett egyetemeket sajátított ki. 

Tömegesen kommenteltek olyanok, akik a témának sem jogi, sem szakmai alapjaival sincsenek tisztában. Véleményük viszont nagyon is van, méghozzá igencsak markáns és tökéletesen magabiztos. A mindenki mindenhez is ért országa lettünk: azt mindig nagyon tudjuk, mit kellene máshogyan csinálnia a másiknak. És annál inkább, minél kevésbé vagyunk képesek leírni helyesen akár csak egy  félmondatot is.

Kiütközött a közösségi média legfőbb károkozása, tudniillik, hogy az online térben – pláne álprofil mögé rejtőzve – kontrollálatlanul törnek elő az indulatok, mindig a negatív üzenetek terjednek gyorsabban, és tömegek élik ki általa a folytonos frusztrációjukat.

Persze, mit is várhatnánk? A fuldokló ritkán javítja a légzéstechnikáját.

Megosztás