
225 millió forintot adott Nagyatádnak a kormány
Az összeget egyedi kormánydöntéssel hagyták jóvá a napokban: ennyivel kellett kiegészítenie az önkormányzatnak másfél évvel ezelőtt a…

Az összeget egyedi kormánydöntéssel hagyták jóvá a napokban: ennyivel kellett kiegészítenie az önkormányzatnak másfél évvel ezelőtt a…

Nem vesztett népszerűségéből a térségben a szakképzés: idén kb. annyian jelentkeztek a nagyatádi középiskolákba, mint tavaly. Megtudtuk,…

A kaposvári, a nagyatádi és a siófoki kórházban összesen mintegy ötven orvos és ápoló nem írta alá…

A járvány miatti költségvetési intézkedések, az önkormányzati feladatok elégtelen állami finanszírozása és a kötelező béremelések teszik ki…

Földrengés volt kedd hajnalban Nagykanizsa közelében – közölte a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium. Többen is jelezték Nagyatádról…

Ahhoz sokkal több nyugati vakcina kellene. A kínait csak minden 2. ember fogadja el, pedig a krónikus…

Nagyatádon a lakosság 4,2, a járásban 3,8 százaléka volt igazoltan koronavírusos tavaly március és idén február között.…

Régen vót a szegény embernek is egy kis pénze. Má megeszi a ló a hasznot, mindent úgy…

A szomorú évfordulón azonban elmaradt a nagyobb megemlékezés a járványhelyzet miatt. Csupán a község polgármestere és egyik…