Tucatnyian szedték a szemetet az EFI felhívására

Tavaly márciusban 10, most 8 zsák szemetet szedtek össze a nagyatádi Egészségfejlesztési Iroda felhívásához csatlakozó önkéntesek a külterületeken.

Maroknyi, ám annál lelkesebb csapat gyűlt össze pénteken délután, hogy a Lidl áruház parkolójából elindulva a Zagrada dűlő irányába haladva a régi vasúti hídig bezárólag szedjék a szemetet. Ehhez a Nagyatádi Kórház Egészségfejlesztési Irodája (EFI) gumikesztyűt adott, illetve a jelentkezők egy többször használatos vászonszatyrot kaptak ajándékba.

Ahogy minden évben, most is a Netta-Pannonia Kft. munkatársai biztosították a zsákokat, illetve el is szállítják az összegyűlt hulladékot, amiből most kevesebb volt, mint egy évvel ezelőtt.

Az önkéntesek – akik között a legkisebb korosztály is képviseltette magát –  összesen nyolc zsák hulladékot szedtek össze: jellemzően sörösüvegek, energiaitalos dobozok és eldobált zsebkendők szegélyezték a szemétszedők útját.

Bencsikné Mohari Veronika, az EFI munkatársa pozitívumként értékelte, hogy kevesebb szemetet találtak, és több önkéntes jött el segíteni.

Aki nagyobb kupac szemetet talál egy kirándulás alkalmával, érdemes jeleznie. Ezt az úgynevezett Hulladékradar applikációban lehet megtenni, amelyet ide kattintva tölthetnek le.

Megosztás