
Érkezik a sarkvidéki hideg, véget ér az ősz
Ma véget ér a viszonylag kellemesnek mondható idő, délután előfordulhatnak záporok, szombaton pedig erős szelet jeleznek a…

Ma véget ér a viszonylag kellemesnek mondható idő, délután előfordulhatnak záporok, szombaton pedig erős szelet jeleznek a…

Több nagyatádi háziorvosi körzetben is helyettesítés révén oldják meg a rendelést, de például az 1-es számú körzetbe…

Idén is megrendezi advent harmadik vasárnapján az adventi vásárt a kulturális központ. Lesz könyvbemutató, a mézeskalácsház-építő verseny…

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője az Atádhírnek elmondta: a betegforgalom hétvégenként valamivel magasabb Nagyatádon, azonban hétköznapokon a háziorvosi…

Az illetékes járási ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést adna a férfinek – olvasható a Somogy Vármegyei Főügyészség szerdai közleményében.…

Újabb üzletlánc jelezte, hogy az üzletei nem nyitnak ki szenteste napján. A Lidl és a Rossmann már…

Megjelent a Magyar Közlönyben a rendelet a minimálbérről, amely már decembertől érvényes. Kiderült az is, hogy mennyi…

Durgó Tibor egy lokálpatrióta volt a fényképezőgép mögött, akit nemcsak Nagyatádon ismertek el. Ma a kulturális központban…

A Nagybajom csapatát fogadta tegnap az NFC a Mudin Imre Sportcentrumban. A helyezések alapján rangadóra volt kilátás,…