
Turbékolás, kukorékolás és csiripelés a sportcsarnokban
Ma délelőtt hivatalosan is megnyitotta kapuit a 25. díszmadár-kiállítás a sportcsarnokban, és egészen holnap kora délutánig várják…

Ma délelőtt hivatalosan is megnyitotta kapuit a 25. díszmadár-kiállítás a sportcsarnokban, és egészen holnap kora délutánig várják…

A Baumit idén tizenegyedik alkalommal írta ki az Év Homlokzata pályázatot családi ház, társasház, középület, energetikai felújítás,…

A krónikus utókezelő osztályon volt szükség a járványügyi intézkedés bevezetésére péntektől. Az osztályon koronavírus-járvány van. Pénteken a…

Tragikus hirtelenséggel, életének 64. életévében elhunyt Máthé Gáspár nemzetközi mester, aki a 2010/2011-es szezon óta erősítette a…

Kedden délután volt az első szenior örömtánc óra a szakképző iskola tornatermében, ahol harmincnál is többen gyakorolták…

2023 decemberétől 15 százalékkal emelkedhet a minimálbér és 10 százalékkal a garantált bérminimum – jelentette be a…

239 ezer forintot keresett 2022-ben egy átlagos somogyi dolgozó nettóban, míg Budapesten 370 ezer forint az átlagfizetés,…

Annak ellenére, hogy a kormány már ötödször söpri le a Jobbik javaslatát az asztalról, amely szerint december…

Nem a legjobb módját választotta a közös gyerekfelügyelet feltételeinek kialakítására egy somogyi férfi, olyannyira nem, hogy egyebek…